Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VI. Szimbolika, haraldika, művészettörténet
zászlaján.12 Szent András képét találjuk az egri ács-kerékgyártó-kovács céh 1871-es zászlaján.13 Szent Borbála a középkor végén a pesti vargák, kassai kereskedők céhének pártfogója; a barokk korban pedig az egri szőlőművesek, kőfaragók, a nagyszombati szűcsök céhének szentje. Zászlajuk a nagyszombati plébániatemplomban függött.14 A szegedi cipészek 1836-os zászlaján ez olvasható: "Szent Erhard püspök könyörögj érettünk!" Szent Mártont választotta védőszentül a kolozsvári kádár céh. Nagybánya tanácsa előírja a kádároknak (1619), hogy hordójuk úgy kössön, hogy a bor Szent Márton napjáig "az ő szerencséjükre álljon."15 A keszthelyi halászok céhzászlaján Péter balatoni bodonhajóban, gyékényes eresztőhálóval, két társával Jézus előtt térdel. A felirat: "Jézus mondá Péternek: Ne félj! Ezután embereket fogsz!"16 Mindenképpen ide kívánkozik az az 1725-ből való rendtartás, amely előírja, hogy a pásztorok az úmapi körmeneten vonuljanak a Jó Pásztort ábrázoló zászlajuk alatt.17 Szólnunk kell röviden egyéb szakrális társításokról is: amelyek szintén valamely szentnek tiszteletére alakultak hasonló megokolással, mint ahogy azt egy 1713-as - kecskeméti kalmárcéh - ferences irányítással alakult leiratban olvassuk: "Az okáért adjuk szivünket és lelkünket keresztényi vitézséggel vitézkedvén az Szent Miklós püspök neve alá... lelkünk üdvösségének megnyeréséért."18 Legrégibb társulatként tartható számon a pozsonyi Krisztus Teste Társulat, mely 1349-ben alakult. Falun-városon középkorszerte virágzott az Oltáriszentség tisztelete. 1593-ban az úmapi körmeneten Münchenben magyar csoport is szerepel, élén egy magyar ruhába öltözött zászlóssal.19 A debrődi konfratemitas reguláiban (1633) olvassuk: hogy Jászóra "tartozik a kongregáció és a konfráterek űrnapjára ...bemenni, az processioban jelen lenni."20 Assisi Szent Ferenc tisztelete hozta létre a kordaviselők társulatát, amely főként a XVIII. századtól falvaikban is népszerű. A különféle konfratemitások a XVIII. századtól ferences és jezsuita hatásra egyre inkább beépülnek a népi vallásosságba. A népi vallásosság tárgyi emékeit kutatva megállapíthatjuk, hogy a kis közösségek vallási életében - többek között a zászlónak mindig fontos szerepe volt. A legrégibb egyházlátogatási jegyzőkönyvekből is kitűnik, hogy minden faluban volt körmenetes zászló (vexillum processiona- le). A zászlókat itt is a templomokban őrizték, s szentelménynek számítottak. Egy egyházközség zászlaján általában a templompatrónus képe szerepelt, ily módon korabeli XVII-XVIII. századi templomleltárakból nagyon gazdag, sokszínű zászlóábrázolásokról kaphatunk hírt, sajnos ezek általában elpusztultak. Ez a sokszínűség a múlt századtól egyre inkább leegyszerűsödik, és jobbára Szűz Mária ábrázolásokban, Jézus Szíve, Páduai Szent Antal képekben nyilvánul meg, vagy egyszerűen csak hímezik a zászlót. (Itt jegyezzük meg, hogy az újabbkori hímzés elterjedése a kora középkori zászlóhímzés gyakorlatának fölelevenítése, amely gyakorlat ausztriai apácakolostorokból indult el a múlt század második felében, a Szegény Gyermek Jézusról nevezett Nővérek zászlókészítő műhelyeiből). A zászlóra varrt, festett, hímzett templompatrónus, avagy valamely társulat védőszentje (leggyakoribb a Rózsafüzér Társulat, mely ma is él, és zászlai föllelhetők országszerte) egyúttal a közösség szakrális védelmét is szolgálta. Vallási népszokásainknak fontos eleme a zászló, mely funkcióját tekintve három nagyobb eseménycsoporthoz kötődik: Az egyik és talán a legfontosabb a búcsújárás, amikor a falu népe az öröm és diadal jeléül hordozza zászlaját valamely kegyhelyre. Igen szép leírását adja ennek Orosz István század eleji nagy hatású búcsúvezér, aki önéletrajzi írásában így emlékezik: "A legények és leányok felvették a lobogót és keresztet és felmentünk a főoltár eleibe. Az útra való éneket és imát elvégeztem, azután indultunk a Jézus nevében, harangszó mellett... Mikor várost, vagy falut értünk, én akkor a kereszt lobogósokat előre rendeltem úgy páronként... Énekszóval nagy pompával mentünk végig minden községen."21 Karácsony és Pünkösd között az egyházi év számos processios alkalmain: mint a búzaszentelő, fogadott keresztekhez vonulás, keresztjáró napok, nagyböjti stációjárások, húsvéti határkerülés, úmapi körmenet stb. az ájtatosságokat zászlókkal tették ünnepélyesebbé. Végül találkozunk a zászlóval a temetéseken vagy gyászlobogó, vagy a koporsó előtti keresztre tűzött fehér damaszt törülköző formájában. (Ezt a szokást a legutóbbi időkben is szerte az országban föllelhetjük.) Ezek a fehér damaszt kendők - amelyeket a szertartás végén a pap, ill. a kántor kap a halott hozzátartozóitól -, rokonai azoknak a középkori Feltámadt Krisztus képeken látható zászlóknak, amelyek a sírból kikelő Krisztus kezében mindig ott láthatók a kereszten; tehát a halál 336
