Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
oktatásban őt is részesítették. Sőt a XVIII. században még a lelkészek is a katolikus esperes ellenőrzése alatt állottak a keresztelést illetően. Nemcsak a recens, hanem a levéltári anyagban is általánosan megtalálhatók a bábakeresztség meglétét igazoló adatok. Egyes közösségekben még századunk közepén is gyakorolták: pl. Szent- gál, Nyárád stb. Nem véletlenül jajdult fel Ángyán János református esperes 1812-ben: "Istenem! - Fájdalom! - így tudják a mi Református Keresztyéneink is a magok Vallásoknak sokszor meg sokszor hirdetett Tzikkejeit. - Az ilyen keresztséget még a mi Református Társaink is - Házi Keresztségnek nevezik."15 Az Ung-vidéki református közösségekben a bábakeresztség elfogadott lévén, az anyakönyvekbe is bejegyezték.16 Előfordult, hogy a bába által megkeresztelt és életben maradt gyermek később az egyházi törvényeknek megfelelően részesült a keresztségben. Ezzel kapcsolatosan meg kell még említeni azokat az eseteket is, amikor az ellenreformáció idején egyes gyülekezeteket megakadályoztak abban, hogy számukra hitüknek megfelelően szolgáltassák ki a keresztség sacramentumát. Ez történt pl. Révkomáromban, ahol elűzvén a református prédikátort, a gyermekek keresztelését szükség esetén a katolikus bábára bízták a vár jezsuita lelkészei.17 Szervesen kapcsolódik a kereszteléshez és keresztelőhöz az anya avatásának szokása, az egyházkelő. A szokás elnevezése Dunántúl-szerte változó volt. Szülés után 1-6 héttel az anya a bába és/vagy közelebbi családtagja kíséretében egy hétköznap reggel a templomba ment, ahol a lelkésszel együtt imában mondott köszönetét gyermeke és sajátmaga életéért. A lelkész áldása után hazatértek. Helyenként (pl. Füle, Soponya) a reggeli istentisztelet megszűnte után, még az 1970-es évek közepén is reggel ment az anya imára és áldásra a templomba. (Előfordult, hogy egyes gyülekezetekben az egyházkelőt a keresztelővel egy időben tartották). A szokás zsidó eredetű (az Ószövetségben többször is találkozunk vele): Istennek szóló hálaadás, áldozat bemutatásával. Római katolikusoknál általánosan gyakorolt volt az anyának szertartással egybekötött visszavezetése a templomi gyülekezetbe. Dunántúlon a reformátusok és az evangélikusok is megtartották, külföldi protestáns gyülekezetekből hiányzik. Megtalálható teljes vagy töredékes formában egyes alföldi és erdélyi gyülekezetekben is. Az 1554. évi Óvári Zsinat az egyházkelés megtartása mellett foglalt állást, amelyet 1577-ben Bornemisza Péter ki is dolgozott Ágendájában. Azonban az 1562. évi Egervölgyi Hitvallás, 1576-ban a Hercegszőlősi Kánonok, majd 1682-ben Beythe István elvetették. Hasonlóan megszüntetendőnek tartották a Köveskúti Kánonok (1612.), és az Alsóőrsi Cikkek. Azonban a szokás a tiltások ellenére sem szűnt meg, a közösségek szívósan ragaszkodtak hozzá. 1623-ban a Komjáti Kánonok már bevezették, Somorjai János az addigi gyakorlatot írásba foglalva a szertartás menetét is meghatározta. 1745-től az egész Egyházkerületben kötelezővé tették, az 1747. évi Torkos Jakab-féle generális vizitáció (püspöki általános egyházlátogatás) már gyakorlását is ellenőrizte. A vizitáció szerint az egész kerületben - elenyésző kivételtől eltekintve - megvolt, általában 5-11 dénár stólafizetéssel.181787-ben ágenda szabályozta lefolyását.19 Ezzel a társadalmilag szankcionált gyakorlatot ismerték el.20 A szokás ezek után napjainkig megmaradt. Az esetek többségében a reggeli istentiszteletek megszüntetésével szorultak csak ki a gyakorlatból. ÚRVACSORAVÉTEL Egyháztörténeti adatokból ismeretes, hogy a XVIII. század végéig református gyakorlatban is élő volt az úrvacsora vétel előtt az egyénenkénti gyónás, amelyet fokozatosan az úrvacsora előtti lelkészi látogatás és a hívek kikérdezése váltott fel, mígnem kiszorította ezt is a közös bűnvallás és bűnbánati ima.21 Azonban az úrvacsorát dunántúli reformátusok a mai napig általánosan gyónásnak nevezik. A kenyeret gyónó kenyérnek, a bort gyónó bornak. Ott, ahol az úrvacsorái kenyér elkészítéséhez búzát adtak, annak gyónó búza volt a neve. Az úrvacsorával rendszeresen élő hívek többsége még ma is reggeli nélkül megy ilyen alkalmakkor a templomba. Vannak közösségek, ahol általános szokás, hogy úrvacsora előtt nem esznek pl. Szentkirályszabadja, Nemesvámos. Reformáció előtti sajátosságokat figyelhetünk meg az úrvacsorái jegyek felajánlásának szokásában. Nem mondható, hogy minden gyülekezetben a gyülekezeti tagok adományozták a szent jegyeket, azonban a gyülekezetek többségében ez volt az általános. Ennek több változata is ismert: éltek az alkalmankénti felajánlással, az egész évre szólóval (pl. újévkor iratkoztak fel az egyes családok a lelkésznél) és az elhúnyt hozzátartozó emlékére való felajánlással. A szokás az offerálás 315
