Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IV. Egyházi életünk, történelem
i figyelmes volt a spanyol szerzetesek ügyei intézésében a pozsonyi, nagyszombati, komáromi kolostorok és templomok építkezésénél, s latba vetette személyes tekintélyét a különböző hatóságoknál is. A bíboros főpapok példáját más egyháznagyjaink is követték. így Mattyasovszky László nyitrai püspök hagyatékából alapították a későbbi komáromi rendházat. Telekessy István egri püspök hagyatékából pedig az egri rendházat. Erdődy László Ádám h. kancellár, később nyitrai püspök, Erdődy Gábor esztergomi nagyprépost, később egri püspök, Volkra Keresztelő János veszprémi püspök, Eszterházy Imre zágrábi püspök mind nagy pártfogóik voltak. Az illavai rendház - a bécsi után - a rend egyik legjelentősebb házává vált. Itt nevelték újoncnövendékeiket (noviciatus). A magyar kolostorok legkorábban a lengyel Szent Joachimról, majd az 1728-ban alakult bécsi Szent Józsefről elnevezett rendtartományhoz tartoztak. Ezért Szent József tisztelete virágzott templomaikban. Gyors terjeszkedésük összefüggött az alamizsnagyűjtéssel is mivel a rabváltáshoz pénz kellett. Jövedelmük egyharmadát rabkiváltásra fordították. Rabkiváltó útjaikat redemptiónak (kiváltás, megváltás) nevezték. A veszélyes küldetésből hazatérve naplószerűen rögzítették a történteket. Ezért a kalandos eseményekről szavahihető források tájékoztatnak. Nem szabad azt hinni, hogy szép, kényelmes kolostorokban laktak, és egyszerre díszes templomaik épültek. Ellenkezőleg. A legegyszerűbb lakással beérték. Szegényes, aszkéta életmódot folytattak. Tartózkodtak a húsételektől, csak vasárnap és a 6 nagyobb ünnepen fogyasztottak némi húseledelt, halat. Szívesen telepedtek oda, ahol halhoz jutottak. Illavát a halakban, különösen pisztrángokban gazdag Vág; Pozsonyt, Komáromot a Duna tette ajánlatossá. Lakásuk rideg. Lehetőleg elzárkóztak a világ szeme elől. Illaván az ablakokat kulccsal zárták, hogy ne legyen módjuk azon kihajolva gyönyörködni a festői szépségű Vág-völgyén; viszont őket se lássák az emberek. Néhány órai pihenést követően, hajnali 3 órakor keltek, hogy elmélkedéssel, imával, kódexek tanulmányozásával, különféle kézi munkával szenteljék meg a napot. Béke, önismeretből származó alázatosság, szeretet, összhangzatos akarat van köztük. Regulájuk előírta a csendes imát éjjel és nappal, a lelkiolvasmányt, az irodalmi tanulmányokat, a hiú dicsőség kerülését, a rendtagság karitatív unióját és egyenlőségét. Szigorúan tiltotta, hogy hivatalokra, méltóságokra törjenek. Sikereikért hálásak az isteni gondviselésnek szintúgy, mint pártfogójuknak. A sikertelenség nem lohasztja kedvüket. Fényes istentiszteleteikkel igyekeztek a köznépre hatni. Ünnepeiket harsonazúgás, zene, harangszó jelzi: már az előestén. Mindig tudnak egyházi méltóságokat, kiváló szónokokat szerezni. Egyházi, többnyire körmenetekhez kapcsolódó ünnepeiknél ott látjuk a katonai és világi hatóságok színe-javát. A Szentháromságról elnevezett ősrégi hitbuzgalmi társulattal (trinitárius harmadik rend és ska- puláré) pedig megnyerik szent hitüknek nemcsak az előkelőket, hanem a néptömegeket is. A társulat a Szentháromság buzgó tiszteletével párhuzamosan: az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlását és a rabváltáshoz elengedhetetlen anyagi eszközök előteremtését is szolgálta. A magyar trinitáriusok is sok testvérüket, felebarátukat hozták vissza a török rabságból. Több trinitárius adta magát önként rabszolgának, hogy egy embertársát szabaddá tegye. Történetük során kétféleképpen is eszközölték a rabváltást. Egyrészt a pogány népek rabszolgavásárán, másrészt itthon a bűn rabvásárán, mikor a szenvedélyek, az irigység, a kapzsiság, az érzéki élvezetek rabláncaira fűzött lelkeket igyekeztek a szebb, tisztult, igazi keresztény életnek megváltani. A pestis pusztításakor is önfeláldozóan vettek részt a trinitáriusok a haldoklók lelki gondozásában, és sokan hivatásuk áldozataként hunytak el. Az önfeláldozó szerzetesek példát mutattak kortársaik számára. A hosszadalmas és fáradtságos, sok nélkülözéssel és szenvedéssel terhes rabváltó útjaikról visszatértüket méltóképpen szokták megünnepelni a trinitáriusok. A kiszabadított foglyokkal végigjárták a városokat, ahol rendházaik voltak. A bevonulást harangzúgás, trombitaszó jelezte. Zászlókkal, keresztekkel fogadják a gyakran rabláncaikat viselő férfiak és nők szánalmas csapatát, kiknek élén egy zászlós haladt, majd a trinitáriusok s a papság gyetyákkal, pálmaágakkal. Másval- lásúak is voltak a kiváltottak között. Nem kevés protestáns, aki a trinitáriusok önfeláldozó bátorsága tanúságtevő ereje miatt katolikussá lett. A redemptiók, a rabkiváltó utak leginkább Erdélyen át vezettek vissza, és természetesen Gyulafehérváron is megálltak. 1720-ban a redemptió egyik része 274
