Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - II. Kései középkor

64 garast, a falvak papjai pedig a mindenkori főesperesüknek székdíjként egy budai fertőt tartoztak fizetni. Kikötötte, hogy a birtokosok papjaikat maguk választhatják, továbbá mint magánegyházak papjait .zokás szerint a püspöknek kell bemutatniuk, és csak ezután iktathatok be. Az oklevélben név szerint felsorolt nemesek pedig Szent Barnabás fejét érintve esküvel fogadták az egyház iránti hűséget és szolgálatot.13 A főesperességet mégsem sikerült végérvényesen megszervezni. Az 1331-37 között lejegyzett pápai tizedjegyzékekben az egri püspökség területén szedett adók listái között nem szerepel főesperességünk, plébániái az újvári kerület egyházai között kaptak helyet.14 Hogy miért, arra a választ nem tudjuk megadni, ám akárhogy is áll a dolog, a tárcafői főesperesség csak 1336-ban szilárdult meg véglegesen. A döntést végül Telegdi Csanád már mint esztergomi érsek hozta. Az Árpád-házzal is rokon Csanád nemzetség tagja Csanád érsek, aki Váradon végezte alsóbb tanulmányait, külföldi egyete­met is látogatott, nagy tudású, széles látókörű főpap lett. Előbb Váradon olvasó kanonok, később 1318-ban prépost, majd kápolnaispán és pápai káplán lett. 1323. januáijában helyezték az egri püspöki székbe. Az esztergomi érsek tisztét 1330-tól haláláig, 1349-ig töltötte be. Életét egyházá­nak szentelő főpap volt. Még Váradon öt oltáralapítványt tett, és társaskáptalant hozott létre. Egri püspökként rendbe szedte a püspökség birtokait, visszanyerte a királytól örökre vonatkozó korábbi kiváltságait. Ezen szervezőmunkájának egyik állomása volt a tárcafői főesperesség felállítása is 1323-ban. Mint esztergomi érsek újjáépítette a székesegyházat, és megerősítette az esztergomi várat.15 Emberi nagyságára példa, hogy 1336-ban egyes nemesek és plébánosok ellenkezése ellenére, akik továbbra is az esztergomi érsekség joghatósága alá kívántak tartozni, a területet - lemondva a tizedekről - átengedte az egri püspökségnek, és ezzel a majd egy évszázados vita lezárult, amint ez Miklós egri püspök okleveléből kiderül.16 Bizonyára nem feledkezett meg korábbi, még egri püspökként hozott, jogosnak vélt rendelkezéséről, az egri püspökséghez tartozó tárcafői főesperesség felállításáról. 1336-ban tehát véglegesen befejeződött az a folyamat, amely során Sáros megye egyházi igazgatását megszervezték. Az Abaúj és Szepes megye felől érkezők vitája, végérvényesen lezárult. A munkában oroszlánrészt vállaltak Csanád püspök, majd érsek mellett Rikolph fiai Kakas, János és Rikolph, valamint rokonságuk. JEGYZETEK 1. KRISTÓ Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp. 1988. 396-427. 472-473. 2. BOTKA Tivadar: Tájékoztatás Balássy Ferenc "viszhangjai" körül a vármegyék első alakulásáról. Századok 1872. 532-548. 704-708. Kristó Gyula: i. m. 406-409. 3. BALÁSSY Ferenc: Az egri egyházmegye alakulása. Különlenyomat Nmélt. Kis-Apponyi Bartakovics Béla egri érsek aranymiséje ünnepére az egri megyei papság által kiadott emlékkönyvből, i. m. 17-19., és Viszhangul Botka Tivadarnak a vármegyékről írt közleményeire. Századok 1872. 232-237. 4. Dl. 68 793. Regesztája latinul Vincent SEDLÁK: Regesta diplomatica nec non epistolariae II. Bratislava 1987. (Továbbiakban: Reg. Slov. II.) 461, magyarul: Anjou-kori oklevéltár 1323. Szerk.: BLAZOVICH László-GÉCZI Lajos. Sajtó alatt. 514. sz. 5. KRISTÓ Gyula: i. m. 407. 6. Dl. 68 972. Reg. Slov. II. 460., BLAZOVICH-GÉCZI i. m. 513. 7. F. VIII/1. 460. VIII/2. 396. 8. Df. 275 939. Reg. Slov. II. 453. BLAZOVICH-GÉCZI 461. 9. BALÁSSY Ferenc: i. m. 18. 10. Dl 68 793. Reg. Slov. II. 461. BLAZOVICH-GÉCZI 514. 11. Vó. Reg. Slov. II. 459 v. 461. BLAZOVICH-GÉCZI 461, 514. 12. NAGY Iván: Magyarország családai czímerekke! és nemzedékrendi táblákkal II. Pest. 1857. 37-42. 13. Reg. Slov. II. 460. BLAZOVICH-GÉCZI 513. A tizedfizetésre lásd: SOLYMOSI László: Hospeskiváltság 1275-ből. Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Veszprém. 1984. 41-43. 14. Monumenta Vaticana historiam regni Hungáriáé illustrantia 1/1. Bp. 1885. 351-356, 366-372. 15. BUNYITAY Vince: A váradi püspökség története III. Nagyvárad 1883. 38-40. 16. BALÁSSY Ferenc: i. m. 30-31. e 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom