Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

Dobai-vázlata, illetve Monostorinak Czakóról és Oláh Jánosról írott kritikája. A 6., tavalyi utolsó számot a kritikai írásokban legerősebb együttesnek tekinthetjük: Bodri Ferenc Galambos Tamásról írt (képzőművészeti) kritikát, Körmendy Zsuzsa Tóth Erzsébet első verseskötetéről, Degré Alajos igen alapos, a jogos kifogásokat imponáló biztonsággal megtevő írást Kecskés Lászlónak a komáromi mesterségekről szóló könyvéről, a pozsonyi Zalabai Zsigmond pedig nemzedéktársa, Ozsvald Árpád verseskötetéről. Ezek az írások sokszor száraz, erőtlen kritikák együttesében voltak olvashatók; a szerkesztésnek növelnie kell igényességét a szerzők, s frissességét és tágasságát a recenzálandó könyvek tekintetében. A kritikusok sorában örömmel olvashattuk Bodri Ferenc művészettörténész nevét is, aki Mucsi Andrásnak, az esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Kolozsvári Tamás festőről írott könyvéről mondott érdemit, de igazán érdekes és jó írása volt a Tanácsköztársaság alatt közkinccsé tett mű- gyűjtemények összeírásának, anyagainak történetét vázoló dolgozata (2. szám), és a Móriczról megemlékező szám sikerült írásegyütteséből is kiemelkedő tanulmánya (Móricz a képzőművész kortársak között, 4. szám). A folyóirat képzőművészeti kitekintését a festészet-szobrászat-fotóművészet hármassága határozza meg, jó változatosságban. Kritikai hang is hallatszik, mégpedig a megyebeli fotósok átlagos színvonalú kiállítása nyomán, s tartalmas, ám néha túlbonyolított, lirizáló, illetve száraz, szenvtelen bemutatásokat is olvashattunk. Elsősorban dunántúli művészekre figyelnek, ami helyénvaló, sőt, a fenti hármasság mellett 1 írással jelen van a film is (Pörös Géza az Angi Veráról). A szerkesztésnek jobban kéne támaszkodnia a megyében élő vagy kiállító grafikusokra és fotóművészekre, azok minőségi munkáira. A fotónak, mint már említettük, nemcsak illusztratív, hanem elsősorban szociofotóként betöltött, hangsúlyos szerepe is lehetne.

Végezetül hadd következzék néhány záró megjegyzés a folyóirat képszerkesztéséről, tipográfiai külleméről. A képanyag, illetve illusztrációs anyag jórészt fotóművészeti alkotás volt, amelyeknek illusztratív szerepe túlhangsúlyozódott, s nem mindig erősítették a szöveg képviselte szemléletet, e tekintetben kivételt a 3, 4. és 6. szám jelentett. A grafikai anyag művészi színvonala egyenetlen, technikailag főként a Giczy János, Kollár István, Vecsési Sándor, Droppa Judit és Somogyi József, Melocco Miklós művészetét reprezentáló alkotások reprodukciói voltak jó mi96