Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)
magyar kulturális digest feltűnően gyakran válogathatott a kitűnő tatabányai antológiából. Van némi áttekintésem és viszonyítási lehetőségem az ország folyóiratairól: felelősséggel állíthatom, hogy az Új Forrás messze kiemelkedik a hasonló típusú, évenként háromszor, négyszer megjelenő folyóiratok, antológiák közül. Semmiképpen sem szeretném lebecsülni a többi vidéki orgánum és műhely értékeit; a kiemelés nem jelenthet leminősítő kirekesztést a többi folyóirat szempontjából. Mégis jogos azonban az Új Forrás méltatása, s nem csak a valóság és művelődéstörténeti rovatoké. Legalább annyira jelentős - éppen a mai magyar irodalom fejlődéstendenciáinak tükrében - az Új Forrás szépirodalmi és esszéanyaga. Mire gondolok? Egy ritkábban megjelenő, de tulajdonképpen valamennyi irodalmi folyóirat alapvető „szerkesztéspolitikai” dilemmája, hogy vajon tud-e sajátos profilt és műhelyt teremteni, irodalmi ars poeticát kidolgozni, anélkül, hogy klikk- vagy csoportérdekek képviselője, a provincializmus, a helyi szempontokat felnagyító avagy - rosszabb esetben - hibás ideológiai-politikai irányzat szócsöve lenne. Provincializmus nemcsak vidéki, hanem fővárosi folyóiratot is jellemezhet, e dilemmákkal azonban kétségtelenül a vidéki folyóiratok küzdenek meg nehezebben, sze- mélyi-anyagi-technikai kereteik szűkebb volta s az esetleg erős visszahúzó hagyományok miatt. Az Új Forrás első számától kezdve tudatosan - de nem betegesen túlzott akarással, tehát józanul - arra törekedett, hogy szépirodalmi és esszé rovatában is kialakítsa sajátos profilját. Sikerrel ötvözte a megyében élő írók, művészek „műhelyszempontjait” és a teljes magyar irodalom mértékrendszerét. Az Új Forrásnak - véleményem szerint - az egyik legnagyobb érdeme, hogy kezdettől fogva magára vállalta az 1960-as évek második felében indult fiatal irodalom képviseletét, minőségi kiválasztódásának és jó irányú kohéziójának segítését. Talán egyetlen - hasonló típusú - folyóirat sem tett annyit a fiatal irodalomért, mint az Új Forrás. Sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy műhelyt teremtett, s szinte fórumává lett az új írónemzedék „betörésének”, felnőtté válásának. Nem csak, sőt nem elsősorban azért és annyiban, hogy sok fiatal müveit közölte, hogy formálisan, de következetesen egyfajta nemzedéki elvet érvényesített. Sokkal inkább azért és úgy, hogy jószemű, értékre figyelő, értékkiemelő, ám egyúttal széles ölelésű szerkesztési koncepciót érvényesített a 79
