Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)
csak falusi plébános, korának legkülönb folkloristájává nőtt, de az egyház egyhamar nyugdíjazta, nyugdíja éhbérnek is kevés volt, hogy miként pusztult el, azt Móra Ferenc egyik legszebb írásában kesergi el. (Az utolsó magyar sámán.) Hasonló sors várt volna Ipolyira, ha kitart a népköltészet ügye mellett. Csengery támadása azonban meghasonlásba kergette, és visszavonulásra késztette. Jutalma nem késett, egyre emelkedett pályáján, végső állomása a nagyváradi püspökség lett, ezentúl csak művészettörténeti munkákat írt, minden forintját képek és műkincsek vételére fordította, ezeket pedig az utolsó darabig a közre hagyományozta. Legnagyobb mecénásaink egyike. Nem késlekedhetünk támadójának Csengery tevékenységének őszinte jellemzésével sem. A Pesti Hírlap vezércikkeit Kossuth írta, míg 1844-ben Bécs utasítására a kiadó el nem távolította. Helyét végül is Csengery foglalta el, s midőn a függetlenségi harc már elkerülhetetlenné vált, és a lapnak híveket kellett volna toboroznia, lagymatag vezércikkeivel inkább hátráltatta a forradalom ügyét. Élete végén a hajdani centralista Tisza Kálmánhoz csatlakozott és dicsőítette végzetes politikáját. A szabadságharc bukása után nem csupán a honvédtábornokokat és társaikat végezték ki, de 1867-ig szinte folyamatos „vérontás” történt, a köznemesség javát, mindazokat, akik a szabadságharcot támogatták, ugyancsak elpusztították. Bitófa, golyó, emigrálás, bujdosás, elszegényedés vagy belső összeomlás lett a sorsuk. Tisza Kálmán mondotta ki elsőnek ezt a szót, hogy „dzsentri”. Ki volt a dzsentri? A köznemesség salakja, azok, akik óvatosak voltak a szabadságharc idején, javaikat elherdálták, a munkától irtóztak, és most egyszerre irányító szerepet kaptak. Egy adat mindent megvilágít: 1875-ben Tisza Kálmán pártjának 329 tagja közül 176 a főszolgabírók sorából került a parlamentbe. Ezt a janicsárhadat, illetve utódait vette át tőle fia, Tisza István, majd a forradalmunk bukása után Bethlen. Ez a réteg volt történelmi tragédiáink egész sorsának okozója. A tények beszélnek, az Ipolyi-Csengery per felújítása elkerülhetetlen. Ami pedig a folklórt, mint olyan, illeti, éppen a mi nemzedékünk emelte ki: történelmi és társadalmi képződmény is. Tamási megírta Baj látott szülőföld című tanulmányában, hogy a nép meséiben történelmi élményeit és társadalmi ítéleteit fejezi ki. (Részletesen szólok erről Tamási Áronról írt könyvemben a 79- 82. oldalon.) Emellett a folklór irodalmi műfajokat, költészetet, 64
