Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

pen elég is volt a kívánatos szakmai együttműködéshez. Persze Sárándi lázadó volt, Payer „csak” reformer, ez a súrlódási felület is ott volt köztük mindvégig. Payer István nagylelkűségének egyik „gyakorló terepe” éppen Sárándi József védelme volt a helyi, megyei hatalmak idegenkedéseivel, sőt haragjaival szemben. (Főként egy-egy élesebb hangú Sárándi-vers megjelenésekor.) Az is kézenfekvő volt másfelől (és ennek Payer is örült), hogy Sárándi elsősorban a volt bölcsésztársait, egyetemi ismerőseit szervezte a lap köré.

Első helyen is Szilágyi Ákost, aki sok műfajú íróemberként így vált az Új Forrás első időszakának - lényegében a hetvenes éveknek - egyik

kulcsfigurájává. 1971-ben költőként jelent meg, aztán kritikusként is rendszeresen szerepel a lapban. (Fontos tanulmánya, vitaindítója, A fiatal magyar kritika kritikája 1974-ben jelent meg.) Verseinek és műfordításainak, valamint a róla, müveiről szóló kritikáknak egész sora jelzi, hogy megbecsült és fontos szerzője az Új Forrásnak. Friss, érdekes, új hang az övé, erőteljes reformeri attitűddel, néha egyenesen „veszedelmes” kitételekkel. 1979/1. sz.: Szabadság és hegemónia; 1979/2. sz.: Oszip Mandelstam és kora két nevezetes, két „visszhangos” tanulmány. Majd az 1979/4. számban ugyancsak ő a nemzetről szóló vita (az Új Forrás addigi legsikeresebb vállalkozása) elindítója és (1980-ban) vitazárója. Később, 1982-83-ban - több és nyomatékos jelentkezése után - ugyancsak Szilágyi a magyar

Szilágyi Ákos

37