Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)
Ugyancsak erős és ugyancsak karakteres kritikusi gárda is megszerveződött - megszervezték! - a lap körül a hetvenes években: Kiss Ferenc, Tarján Tamás, Berkes Erzsébet, Szakolczay Lajos, Szilágyi Ákos, Pete György, Vasy Géza, Alföldy Jenő, Körmendy Zsuzsa és mások. Valódi és érdemi viták folytak az Új Forrás lapjain, és egymást érték a fiatal tehetséges pályakezdők bemutatásai, bemutatkozásai. A szépírók közül egyébként különleges hely illette meg Gáli Istvánt, Ladányi Mihályt és Váci Mihályt. Gáli Tatabányán (Felsőgallán) született, mindig is rokonszenvezett az Új Forrássá.1, hanem is állandó, de azért folyamatosan publikáló szerzőnek számított. Ladányit nem fűzte semmiféle kapcsolat Tatabányához vagy itteni személyekhez, körökhöz. Annál inkább az Új Forrás kezdeti - röviden fogalmazva - plebejus-népi, illetve „reformkommunista” hanghordozásához, újat, mást is kereső türelmetlenségéhez. Sárándi József egyik kedvenc költője ő (Payer István is kedvelte), gyakranjutott szóhoz a hetvenes években. Nyilvánvalóan nem véletlenül került a majdan folyóirat-Ú/ Forrás első számába (1979-ben) programadó interjúval is. A Váci Mihály-kultusznak külön története van. Sárándival - magánemberként - már a hatvanas évek közepén leveleztek (Sárándi ekkor még csak húszéves), s közismert, hogy Juhász Mária, Váci irodalomtörténész felesége (és egész rokonsága) tatabányai. De legfőképpen: a Váci Mihály képviselte „kritikus kommunista” attitűd állt a vonzódás - mármint az Új Forrásé - hátterében. Feltűnő azonban, hogy ez a Váci-kultusz csak a költő halála után bontakozott ki, viszont töretlenül tartotta magát a hetvenes és a Gáli István 30
