Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

Úgy látom, sőt az a meggyőződésem, hogy a szavak, a gondolatok súlyát, fontosságát tekintve még mindig az úgynevezett „hagyományos” módon manifesztálódó írói-gondolkodói attitűd bizonyul életképesebbnek az Új Forrás lapjain. Műfaj szerint pedig - nyilvánvalóan - az értekező próza. Az 1997-es évfolyamból például Vekerdi László két nagy esszéje, Bíró Zoltán tanulmánya Ady Endréről, Csokits János kisesszéi, Gyuris György remek tanulmánya a fél évszázados Tiszatáj történetéből, N. Pál József és Márkus Béla hosszú kritikái és Wehner Tibor folyamatosan közölt naplója. A legjobbak között régi és új nevek: nem tűnik tehát üres frázisnak azt állítani, hogy az Új Forrás meg tudja tartani a régebbről is ismert „vastagbetűs” neveket (ahogyan ezt boldogult Payer István szokta volt mondani), másfelől pedig változatlan nyitottsággal vonzza az újabb (de szintén „vastagbetűs”) szerzőket.

És ha megnézzük amonnan: az Új Forrás - úgy látszik pillanatnyilag - tetszik az esetleg „másként fogalmazó”, már neves, továbbá a fiatal vagy a még tényleg egészen fiatal toliforgatóknak is. Ők is könnyen kaphatók az itteni szereplésre. Ők - értelemszerűen - inkább a Jász Attila „holdudvarába” tartozó emberek (persze, az imént amott említett Csokits is -, de most, ugye nem kiszámolósdiról van szó).

Jó lenne azzal elütni a problémát, hogy nem a stílus, nem a hang, nem a „modernebb” eszközök, hanem a kitűzött téma és annak megoldási minősége a döntő kritérium -, hiszen ezt szoktuk mondani, mi szerkesztők. Csakhogy a mindennapi gyakorlat sokkal több kompromisz- szumot, sőt - mondjuk ki bátran - megalkuvást kényszerít ránk, mint amennyit még könnyedén elfogadhatnánk.

És most már - ennek a hosszúra nyúlt viviszekciónak a végefelé - arról is meg kellene nyilatkoznom végre, hogy miféle elvek, ideálok, mércék, eszmények stb. lebegnek (lebegtek) előttem mint szerkesztő előtt ebben az Új Forrás vonzásában eltöltött, eltelt - bizony már - két évtizedben. Végül is egyszerű a dolgom ezzel a vallomással, csak ide kell másolnom a Szeged című szép küllemű és tartalmas folyóiratban megjelent - Lengyel András sorozatában készült - interjúból a megfelelő részt. Most tehát ez következik.

„Hogy milyen folyóiratot szeretnék szerkeszteni? Erre válaszolni könnyű, a megvalósítás viszont annál nehezebb. Az én szerkesztői eszményemben a Sárközi György által szerkesztett Válasz áll a középpontban. Ahol együtt szerepelhetett, mondjuk, Németh László és Fejtő

298