Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
És tizenhárom év leforgása alatt harmadszor kerül terítékre a „Nagy Gáspár-Nagy Imre ügy”. Lakatos Pál, régi, valamikor Tatabányán élt ismerősöm keres meg azzal, hogy Nagy Imréék kivégzése évfordulójára interjút készítsen velem és Nagy Gáspárral. Az anyagokat külön-külön veszi föl, de ügyes vágásokkal visszhangos beszélgetést készít a Kossuth Rádió „Vasárnapi Újság” című műsorába, amely azután 1997. június 22-én el is hangzik. (Decemberben mint az egyik legérdekesebb összeállítást még meg is ismétlik.) Az elhangzottakra a régi barát és szerzőtárs, Pintér Lajos reagál azonnal. Kedves Imre! A tegnapi „Vasárnapi Újság”-ban hallgattam a Veled, illetőleg Nagy Gazsival folytatott beszélgetést, melynek tárgya Gazsi Öröknyár; elmúltam 9 éves című versének kálváriája az Új Forrásnál. Örültem a beszélgetés visszafogott, méltóságteljes hangnemének. Nagyon nehéz, hogy az ember ne legyen a rendszer- váltásnak se „veteránja”, se „új rablója”, se vesztese. A veterán és új rabló kifejezéseket megmagyarázom. Kezdem az utóbbival. 1989 táján, mikor lekerülendő volt a lapokról a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” mottó, egyik ismerősöm megkeresett, hogy én mit javasolnék a helyébe. Egy Ady-verssort javasoltam, elképedésére: „Új rablói vannak a nyárnak”. Szintén ez időben történt, hogy Orosz László irodalomtörténészt meghívták az új kecskeméti önkormányzat alakuló ülésére mint vendéget. „Úgy bántak velem, mint egy veteránnal” - mondta találkozásunkkor, és többé ilyen meghívásnak nem tett eleget, a politika színtereitől is hátrébb lépett. S ami beszélgetéseteket konkrétabban illeti. Sárándi Jóska esete megdöbbentett, talán az ő retorziója volt a leginkább túlméretezett. Én a körülményeket nem ismertem, csak sejtettem. S nem véletlen, hogy Sárándi Jóska ötvenedik születésnapján köszöntő szóra én is jelentkeztem. S most vissza a vershez. Amikor az Új Forrásban megjelent az inkriminált vers, megindult a kicsit fejvesztett rendcsinálás, akkor én küldtem Neked egy verset, a címe Medalion volt. „Nevetsz? követsz? lövetsz?” - kérdezte egy sora, maga a vers pedig melléállás kívánt lenni. A jó ügyek mellé állás, kipellengérezve azt a közép-európai hatalmat, amely épp a „nevetsz-követsz- lövetsz” alternatíváján gondolkodott. S nem nevetett, de föltét294
