Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
buzgalma és hozzáértése révén. Az Új Forrást ez a jelenség annyiban és oly módon érinti, hogy nem kell már görcsös figyelemmel méricskélni miként a hetvenes és a nyolcvanas években nem egyszer kellett: hogy kellően legyen képviselve a régió helytörténete is; most már, a Limes megerősödésével lekerült a vállunkról a tudományos kutatók speciális dolgozatainak a közlési feladata, kényszere. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy megszűntünk volna a „hely szellemét” is képviselni, de azt igen, hogy nyugodtabb lelkiismerettel válogathatunk a nekünk való írások között. S ha már a hely szellemét idéztük fel, arról is beszélni illik, hogy a kilencvenes évek közepétől a szépirodalomban mintha a kiapadás jeleit mutatná: a potenciális utánpótlás itt a megyében, magyarán szólva, nemigen tűnnek föl új tehetségek, bizalmat és érdeklődést keltő fiatal toliforgatók. Mindennek természetesen társadalomszociológiai és szociálpszichológiai okai is vannak (erről már mondtam néhány mondatot korábban), de az is bizonyos, hogy manapság már korántsem olyan vonzó, olyan „előkelő”, olyan kitüntető rang íróembemek lenni. Különösen nem szépírónak vagy költőnek. Új generáció váltott, új eszmények, új célok, új értékek, új erkölcsök. Egészen bizonyos, hogy a „rendszerváltozás” a magyar irodalomban e tekintetben is bekövetkezett. Amíg például 1986 és 1992 között három - nem is rossz - szépirodalmi antológiát is meg tudtunk jelentetni helyi szerzőktől, addig a kilencvenes évek terméséből bajos lenne akár csak egyet is összeállítani. Az Új Forrás 1996-os számait egyébként (összességében) a tisztes középszer jellemzi. Egyáltalán nem vagyok ezzel elégedett. Meg tudnám számolni a két kezemen a kiemelkedően jó - tehát jelentős - írásokat. Ezek közé tartozik - szerintem legalábbis - Pintér Lajos naplósorozata mind a tíz számban, aztán Vekerdi László remek tanulmánya a Valóság történetéről (bele is került természetesen a Körösi József emlékkönyvbe 1998 őszén), Görömbei András nagyívű írása Csoóri Sándor esszéiről, aztán a Szlovákiáról szóló összeállítás néhány tanulmánya, Domokos Mátyás két írása Tőzsér Árpádról, N. Pál József tanulmánya Németh László és a hatvanas évek viszonyáról és még (Tasi József révén) Váci Mihály mindeddig ismeretlen naplója és versfolyama 1956 októberéből (a forradalom 40. évfordulóján). Persze, nem olyan rossz a novemberi szám sem, de hát a szerkesztő azt szeretné, ha valamennyi szám vala291