Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

helyesen - Sárándi mellé állt; számára igazából az volt a fontos, amit ö mondott.

Az antológia tehát a Forrás nevet, címet vette föl 1969 tavaszán: utalva ezzel a Bányai Kornél és Féja Géza által szerkesztett 1927-es keltezésű, Esztergomban megjelent versantológiára is. Igen ám, de - miként láttuk - ugyancsak 1969 tavaszán Kecskeméten is létrejött egy folyóirat-vállalkozás - ugyancsak Forrás címmel. Két esztendőn keresztül két Forrás is gazdagította tehát a magyar kultúrát; mígnem a Komárom megyeiek „engedtek”; habár nem éppen szerencsés módon: az „új” jelző címbe emelésével. (így azután kissé zavarossá vált a sok „új” melléknévvel, jelzővel kezdődő lapok azonosítása a laikusok számára, hiszen létezett már Új írás, Új Élet, Új Ember, Új Auróra is.)

A (Komárom megyei) Forrás antológia egy-egy száma - eléggé rapszodikus módon - állandóan változó terjedelemben látott napvilágot, „fogyasztói ára” pedig 5 forint volt. Egy fönnmaradt kimutatásból tudjuk, hogy 1969-ben (és a hetvenes évek elején) évente háromszor, 1200 (más adat szerint 1500) példányt nyomtak belőle. Az előfizetők száma 1969 és 1973 között a következőképpen alakult. 1969: 700; 1970: 450; 1971: 360; 1972: 383; 1973: 364. Látható, hogy az első „kampányolt” év után 400 körüli az előfizetők száma. Hogy ez milyen jól tükrözte a valóságos igényeket, arra mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy manapság - tehát három évtized múltán is - ugyanennyi az Új Forrás előfizetőinek a száma. (Azzal a nem csekély különbséggel persze, hogy az akkori könyvszerű antológia évente összesen 3600-4500 példányban jelent meg; a mostani - füzetszerü - folyóirat viszont 7-8000-ben.)

És ha már a statisztikánál tartunk, érdemes elmondani azt is, hogy másfél évtizeden át gyakorlattá vált a szerkesztőségben kimutatást készíteni, kérni a lapban megjelenő írásokról azon kritérium alapján, hogy a téma vagy a szerző személye szerint hány százalék a „helyi”, azaz a „megyei írás”. Hiszen maga a megyei pártbizottság is szorgalmazta a „helyi” jelleg állandó és folyamatos erősítését. Például az 1982. július 9-i, a megye művészeti életével kapcsolatos állásfoglalásában: „Az Új Forrás erőteljesebben törekedjen a műhely szerep betöltésére, a megyében élő művészek összefogására. Az eddiginél nagyobb arányban közölje - a megyében élő - tehetséges fiatal művészek alkotásait.” Megtaláltam egy 1984-es „házi dolgozatomat”, amely 1979 és 1983 között „értékeli és súlyozza” az Új Forrás közleményeit, a megyei

28