Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Harmincnyolc sor a tétova reményről Fölöttébb nehéz, sőt egyszerűen lehetetlen manapság érvényes válaszokat adni közérdekű kérdésekre. Olyan koordináták között mocorogva, amelyek sorra-rendre - szinte naponta - változnak, bizonytalanná válnak, eltűnnek, újjáalakulnak. (Nem is szólva most arról a szűnni nem akaró politikai ricsajról, amely mostanra már nemcsak a közéletet, a politika színtereit árasztotta el, de benyomult a kiegyensúlyozottnak és normálisnak egyébként sem nevezhető kulturális szféra legapróbb zugaiba is.) A működési zavarokat még csak tetézi, hogy se szeri, se száma az önmaguknak is ellentmondó kulturális jelenségeknek. Például hosszú ideje ismerjük már (és drasztikus példák tömegén érzékelni is tudtuk) az állami könyvkiadás katasztrofális helyzetét; ezzel szemben azt is tudjuk, hogy soha nem volt még ennyi folyamatosan működő kiadó az országban, és még soha nem jelent meg ilyen tömegben értékes, jó, érdekes mű. (Persze soha ennyi értéktelen, sőt szemét termék sem.) Igen ám, de ki tudja ezeket a remek dolgokat megvásárolni, megfizetni? Már a nagy könyvtárak is csak alig-alig. Vagy. A lapterjesztés tökéletes csődje sem feledtetheti, hogy irodalmi folyóirataink összessége igenis híven tükrözi a magyar irodalom állapotát, tehát képes megfelelni szerepének, funkciójának. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy sokukat az agónia vagy egyenesen a megszűnés réme fenyegeti. Miközben új és új kulturális lapok születnek, formálódnak (például Komárom-Eszter- gom megyében is), kiegészítve a régieket, vagy éppen versenyre kelve velük. Igen ám, de mi lesz 1992-ben vagy 1993-ban? Hiszen-például- a tervezett (elfogadott?) új adórendszer egyes passzusai tényleg- és most már kivédhetetlenül - tönkre tehetik nemcsak a folyóiratokat, de magukat az írókat is. S lesz-e könyvszakmai alapítvány?-, hogyan változik a folyóirat-mecenatúra? -, kapnak-e végül is valamilyen „adókedvezményt” a szellemi műhelyek, illetve alkotók? -, érdemes lesz-e (egyáltalán: felelősen gondolkodva szabad lesz-e?) megfizethető áron értékes jó müveket kiadni? S vajon mikor érjük már meg azt a nagy pillanatot, amidőn egy folyóirat előfizetői (valamennyien és rendben) meg is kapják az előfizetett lapot? Nehéz, sőt lehetetlen érvényes válaszokat adni ezekre a - csak találomra fölvetett - kérdésekre. Én magam már azzal is beérném, 243
