Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
ról, kollégánkról, Payer Istvánról beszélni, arról a Payer Istvánról, akinek a munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez az Új Forrás megszülessék, arról a Payer Istvánról, aki egy holdudvart tudott maga köré vonzani, olyan embereket, akik végül is húsz éven keresztül éltették és éltetik a lapot, remélem, még nagyon sokáig. FILIPPINYI ÉVA: Már a kezdetekben volt egy rovata az Új Forrásnak, amelynek „Szomszédságban” volt a címe, és úgy gondolom, ez azt is mutatja, hogy már az első időben, amikor még nem is volt folyóirat, a karaktere elég erősen meghatározódott, és ezekhez a hagyományokhoz hűek ma is. Úgy látom a különféle számokat lapozgatva, hogy nagyon szoros a kapcsolatuk a határon túli magyar irodalommal főként a csehszlovákiai magyar irodalommal, és éppen ezért vendége most az Új Forrásnak a pozsonyi Irodalmi Szemle, amely az elmúlt évben ünnepelte a harmincadik születésnapját. VARGA ERZSÉBET: Nem tudok elfogultság nélkül beszélni az Új Forrásról, de én nagyon szeretném, hogyha ebből az elfogultságomból kiérezhető lenne az a feltétlen tisztelet, megbecsülés is, amellyel mi a szerkesztőség munkáját, a szerkesztőség értékekben gondolkozását a határon túlról figyelemmel kísérjük. Ahogy látjátok itt az Új Forrást, jóformán minden számában hoz csehszlovákiai magyar költőket, írókat, afféle második fóruma a csehszlovákiai magyar irodalomnak. Ezek a kapcsolatok a szerkesztőségi munkánkat is befolyásolják. Ilyen kapcsolata van az Irodalmi Szemlének a tatabányai Új Forrással, és a szombathelyi Életünkkel. FILIPPINYI ÉVA: Varga Erzsébet arról beszélt, hogy milyen fontos a csehszlovákiai magyar íróknak az Új Forrással való kapcsolat, de én azt hiszem, hogy az Új Forrásnak legalább ilyen fontos az Irodalmi Szemlével. MONOSTORI IMRE: Pontosan így van. Ez már a kezdet kezdetén tudatos szerkesztői koncepció volt. Elődeink ezt nagyon akarták. Miért volt fontos ez a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején? Mindenképpen azért, ami akkor nem volt még annyira nyilvánvaló, mint manapság, hogy végül is egy magyar irodalom van. Ennek a tudatosítása hosszú évekre húzódott el, és nem egyszer komoly politikai akadályai is voltak. Szerkesztő elődeim - nagy következetességgel és nagy tisztességgel - a legelső szá204
