Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
sószerkesztő), T. Sáray Szabó Éva (helytörténet), Tóth László (szépirodalom), Wehner Tibor (művészet). Ráadásul ezt a szerkesztőségi, szellemi együttlétet (beleértve a lap körül és köré szervezett számos rendezvényt is) jó ideig belengte a szívbéli barátság, az egymást becsülés és csakis a folyóirat minőségét, színvonalát szem előtt tartó kölcsönös egymásra is figyelés. Személy szerint én is „helyrebillenek”, már nem érzem magamat se fekete, se másféle báránynak, így szokott ez lenni, ha a dolgok jól mennek. Márpedig ekkor tájt jól mentek. Színvonalas, értékes számok, lendületbejött könyvkiadás. Ez volt a dolgok veleje. * 1988-ban és 1989-ben - ezért is tartom ezt az időszakot a folyóirat második fénykorának - sikerült megerősíteni az egyes lapszámokban mindazokat a stratégiailag fontos pontokat, pilléreket, amelyekről az imént is említést tettem. Ezek voltak (már régóta) az Új Forrás legfontosabb és a leginkább látható szellemi „védjegyei”. 1986-tól kezdődően például évről-évre számba vesszük Komárom megye előző évi könyvtermését (ez T. Sáray Szabó Éva sorozata), majd az 1988. júniusi számunkat teljes egészben a megye szellemi élete bemutatásának szenteljük. Tevékeny és valóságos műhely alakul ki Tóth László körül, illetve a vezetésével a reményt keltőén pályakezdő költők részvételével (amelynek szép és demonstratív eredménye lesz az 1992- ben kiadottá megértés nehézségei című kisantológia). Az 1990. februári számunkban itthoni pályakezdő költők verseiből közlünk összeállítást. 1988-ban Wehner Tibor ismét sorozatot indít: Épületek a múltnak? összefoglaló címmel: építészetkritikai írásokat tesz közzé megyei - jó és rossz - példákat felsorakoztatva. Jó néhány esztergomi vonatkozású tanulmányt, kritikát, interjút is közlünk. A szlovákiai magyar irodalommal való kapcsolat dinamikus megerősödésére csupán két példát említek. Az egyik: G.Kovács László négy részből álló tanulmánysorozata 1989-ben, Magyarok Szlovákiában 1939-1945 címmel. A másik Tóth László alighanem egyedülálló vállalkozása: páros interjú-sorozat egy-egy szlovák, illetőleg szlovákiai magyar íróval. A „páros” mindkét tagja ugyanazokra a kérdésekre válaszol. Utólag is fájlalom, hogy nem lett könyv ezekből az interjúkból; habár Tóth Lászlónak talán igaza volt, amikor azzal hárította el a lehetőséget, hogy a szlovákiai „bársonyos” forradalom után már jó néhány kérdést 193
