Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy
* Mindeközben történések sokasága zajlik le a kulisszák mögött - azaz, főképpen - a tetemesre duzzadt levelezésem tükrében, illetve révén. Legelőször (még 1984 októberében) a mindentudó Szakolczay Lajos jelzi, hogy a szóban forgó „5-ös” (tehát az októberi) Új Forrás-számról „csupajóf ’ hall, s ennek örül. Szerzőként is szívesen van velünk - továbbra is. November 12-én a szintén jól informált (hiszen könyvtáros Budapesten) Mezey László Miklós a következőket írja: „Egyrészt tudom, mennyi gondod támadt mostanában, másrészt türelmes vagyok, mert nálatok jó helyen van az írásom.” NovemTüskés Tibor ber 19‘én Tüskés Tibor Tatabányán jár, s meglátogat a szerkesztőségben. Bizalmas híradásom, tájékoztatásom után búcsúzóul a nekem hozott Illyés-monográfíájába a következő dedikálást írja: „Dr. Monostori Imrének szeretettel ajánlom borús napok idején, vigasztalásul, bátorításul.” És működésbe lép — akiről még nem szóltam, holott jelentős szerepet játszott az Új Forrás történetében - Cs. Varga István kritikus, irodalomtörténész, egyetemi oktató, akivel Németh László-kutatásaim so156