Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

folyóirat problémájához úgy kell közelíteni, hogy közben figyelembe kell venni azt is: rendkívül alacsony a példányszámuk. Ahogy ez már többször is elhangzott, a vidéki lapok együtt sem érik el a fővárosban megjelenő folyóiratok példányszámát.- Ennyi lapra akkor volna igazán szükség - szól Monostori Imre-, ha irányzatok szerint szerveződhetnének. Irányzaton én sem a kizárólagosságot, a más értékek elutasítását értem.- A folyóiratok e nagy csapatában - folytatja Payer István - úgy tudjuk tartani a lépést, úgy tudunk minőséget produkálni, ha megfizetjük! A honoráriumkeret mértéke ezt nyilvánvalóan nem teszi lehetővé. Legutóbb a megyei tanács adott ösztöndíjat néhány szerzőnknek egy szociográfia-sorozathoz, amelyben a megyét mutatjuk be - szándékaink szerint úgy, hogy az az ország többi részén lakó olvasót, más megyék különféle szakembereit is érdekelje. Legközelebb talán a bányától próbálunk meg pénzt szerezni.

Payer Istvánnal, tréfás dedikálás közben Zelei Miklós

(1983 októberében) (MagyarHírlap, 1983.máj.24.)

Láthatóan fölerősödött tehát az érdeklődés az Új Forrás iránt 1983- ban. Bizonyos, hogy az eltelt utóbbi néhány évben (1979 és 1983 között) a Tatabányán szerkesztett és kiadott, két havonta megjelenő „kulturális, irodalmi és művészeti folyóirat’’nagykorúvá vált: azaz természetes módon be tudott tagozódni a magyar szellemi életbe. (Sőt: 1983 derekától már egy ívvel bővítve jelenhetett meg.)

122