Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
Sokféle megállapítás elhangzott még a folyóiratról - egymással ellentétes nézetek is. De ez a természetes: az Új Forrás emlékezetes vitái nyomán róla is illendő vitatkozni. S ez nemcsak illendőség kérdése: része öntudatunknak és önbecsülésünknek, része valóságunknak. Mert ha kis példányszámban is, de értékek jelennek meg a folyóirat hasábjain. Az értékeket - ki tudja, milyen ok és okozatok nyomán - érdektelenséggel mellőzni: öncsalás. Vaderna József {Dolgozók Lapja, 1983. márc. 26.) Néhány hét múlva a Magyar Hírlap újságírója látogatott el a szerkesztőségbe. Ha nem adminisztráljuk magunkat... Ezerötszáz példányban, s évente mindössze hatszor jelenik meg Tatabányán az Új Forrás című kulturális, irodalmi és művészeti folyóirat. A nemzettudatról néhány évvel ezelőtt lefolytatott vitájával az Új Forrás kétségtelenül beírta nevét a magyar folyóirat-történetbe. Ténylegesen nagy volt a érdeklődés, mégsem merném azt állítani, hogy a lapot az úgynevezett szélesebb olvasóközönség ismeri. A hozzá hasonlókkal együtt ez a lap is országos szellemi életünknek csak egy sajátos szakmai közegében van jelen. A nagy tömegkommunikációs eszközök - természetesen a televízió is - hosszú évek óta lényegében elzárkóznak az elől is, hogy a vidéken megjelenő központi folyóiratok képviselte szellemiséget, a bennük megteremtett értékeket a nagyközönséghez továbbítsák. Ezek nélkül pedig a mai magyar kultúráról csak torzképet lehet alkotni.- Legelőször tehát - mint a vidéken megjelenő folyóiratokat bemutató sorozatunkban már néhányszor - az esélyegyenlőségről kérdem az Új Forrás főszerkesztőjét, Payer Istvánt, helyettesét, Monostori Imrét s a lap egyik munkatársát, Győri Lászlót.- Főleg a kritika, a visszhang lenne fontos - mondja Monostori Imre. - A megyei laptól gyakorlatilag használhatatlan visszajelzéseket kapunk, máshonnan, országos fórumoktól pedig alig- alig jut vissza valamilyen vélemény. Ezért is örültünk annak, amikor az írószövetségnek arról a kezdeményezéséről értesültünk, hogy sorban értékelni kívánják a folyóiratokat. A Tiszatájé és a Mozgó Világé már meg is történt. Ha tényleg folyamatossá válik ez a tevékenység, a szerkesztői munka egyik fontos hátországává válhat. Úgy vélem, hogy például a tévé Stúdió ‘83 című kulturális műsora is részt vállalhatna a mi munkánkban, azzal, hogy felhívja a figyelmet egy-egy számra, de nem teszi. Miért is tenné? Önmagunk menedzselésébe pedig - amit persze csak a jó 120
