Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
Az évente hatszori megjelenés ténye magával hozta az Új Forrás strukturális, belső rendjének a változását is. A legfeltűnőbb változtatás a „rovatok” megszüntetése, s ezzel egy szabadabb, kevésbé önkorlátozó szerkesztés lehetőségének a megteremtése volt. Háttérbe szorul - szemmel láthatóan - a helytörténet; a folyóirat talán ily módon is igyekszik bizonyítani, néha persze elég görcsösen, hogy távol áll tőle a provincializmus, a bezárkózottság, a befelé fordulás. Ezzel párhuzamosan viszont markánsan érzékelhető a kritikai közlemények súlyának a megnövekedése. Egyáltalán: az Új Forrás újra élesebb, érzékenyebb, „ideo- logizálóbb”- politizálóbb lett, egyúttal persze - azt hiszem - érdekesebb, izgalmasabb, olvasmányosabb is. Megszűnik a „Szomszédságban” rovat, illetőleg sorozat is; ámde nem szűnik meg, sőt mi több: szinte természetessé válik a korábbi sorozat tematikájának és szellemiségének a folyamata, majdhogy nem állandó jelenléte. Mégpedig oly módon, hogy a nemzeti kisebbségi (itthoni és határon túli) irodalmak egyenrangú közleményként, publikációkként együtt szerepelnek a magyarországi magyar irodalommal a szépirodalmi, illetőleg a kritikai blokkokban. Talán csak a képzőművészeti anyagok lógnak ki némiképpen a megújult Új Forrás törekvéseinek irányvonalából: határozottan - ámde kétségkívül karakterisztikusan - konzervatív „realista” értékrendet képviselnek. (Ez a jelenség persze önmagában nem kárhoztatandó, ámde a jelzett disszonancia mindenképpen érzékelhető.) Az Új Forrás szerzői köre is jócskán kitágult a nyolcvanas évek elejére-közepére. Rendszeresen szereplő szépírók - például - Dobai Péter, Kalász Márton, Bertók László, Pintér Lajos, Géczi János, Egyed Péter, Hatvani Dániel, Nagy Gáspár, Csengey Dénes, Osztojkán Béla, Petőcz András, Turczi István. A helyiek közül Onagy Zoltán és Kakuk Tamás szerepel rendszeresen (a már korábban említettek mellett). A kritikusi, irodalomtörténészi gárda is kibővül, színesedik: Bécsy Ágnes, Csapody Miklós, Mezey László Miklós, Pomogáts Béla, Dérczy Péter, Fűzi László, Bakonyi István, Böröndi Lajos, Lőrinczy Huba, Botka Ferenc. A művészeti témájú írások szerzői továbbra is - leginkább, legtöbbször - Bodri Ferenc és Wehner Tibor, illetőleg a tágabb régiókból: Salamon Nándor, Heitler László, Losonci Miklós és Lóska Lajos. A történészek közül Romsics Ignác, Salamon Konrád, Szőke Domonkos jelenik meg a lapban. * 115
