Az Esztergomi Főegyházmegyei zsinat határozatai (Budapest, 1942)
III. Az egyházi tárgyak jogrendje
124 alatt áll, d) aki házasságát egyházilag meg nem kötötte, e) aki bűntett, nyereségvágyból való vétség, a vallás- és közszemérem elleni bűnös cselekmény miatt jogérvényesen kiszabott szabadságvesztésbüntetés végrehajtása alatt áll, vagy feltételesen szabadlábon van, í) aki az egyház által kárhoztatott valamely társulat tagja. Azt a templomgondnokot, aki a plébános és a kerületi esperes egybehangzó jelentése szerint hivatalának viselésére alkalmatlannak vagy méltatlannak bizonyult, az egyházmegyei hatóság rövid úton, három éven belül is felmentheti hivatalától. Ennek megtörténtéről a plébános értesíti az egyházközségi tanácsot, valamint a kegyuraságot. 366. §. A templomgondnok, mint tisztán bizalmi tisztség viselője, munkájáért fizetésre, avagy tiszteletdíjra igényt nem tarthat. Ha azonban törvényesen bevett szokás alapján már eddig is bizonyos anyagi előnyöket élvezett a templomgondnok, azok élvezetében háborítatlanul meg kell hagyni. A teijiplomgondnokot, aki Isten iránt való szeretetből és a katolikus egyház iránt való fiúi ragaszkodásból működik közre a templom vagyonának kezelésében, méltán illeti meg előkelőbb hely a templomban, a körmeneteknél és egyéb egyházi ünnepségeknél. 367. §. A templomgondnok hatáskörét, mely csupán a 361. és 362. §-ban körvonalazott templomi vagyon kezelésére szorítkozik, át nem lépheti és nem avatkozhatik a plébánosnak, illetőleg a plébánoshelyettesnek a hívek lelki vezetésére vonatkozó jogkörébe. 368. §. A plébános, illetőleg plébánoshelyettes és az oldala mellé kinevezett templomgondnok felelősség terhe alatt köteles mindazokat a felsőbb rendeleteket és utasításokat pontosan megtartani, melyeket a templomi vagyon kezelésének módja és a templomi vagyon biztosítása tárgyában az egyházi hatóság időnkint kibocsát. A plébános, illetőleg plébánoshelyettes és a templomgondnok, mint a templomi vagyon kezelői, saját vagyonukkal kezeskednek a templompénztár és az alapítványi pénztár teljes épségéről és közösen tartoznak megtéríteni a kárt, mely a templomot vagy az alapítványokat bebizonyosodott mulasztásaik, vagy bármilyen hibájuk folytán érte. Az anyagi felelősség átterjed az esperesre is bizonyított mulasztása vagy szabálytalan eljárása esetén.