Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)
Életút követés Gyermekkorom óta Miklós atya személye és a hitem szorosan összekapcsolódik bennem. Ott volt életem sok fontos, meghatározó eseményén, így több kedves történet jut eszembe. Rengeteg emlék az iskolás időkből: Gyermekkorom hittanai (mindenki imádta), a misék, családi elsőáldozások, bérmálások; a sok-sok játék, kirándulás; ezekről készült fényképek dián, sokszor néztük ezeket közösen. Gyermekként hatalmas élmény volt, amikor felmehettünk a templomtoronyba a harangokhoz, sőt, harangozhattunk is! Életem első (és mindeddig egyeden) evezése, amikor átvitt minket Zebegénybe, a szigetre, bevallom, nagyon féltem. Kerékpározások az erdőben, unokanővéremmel, Renivel egy biciklin, ő tíz, én hét év körül, a csomagtartón ültem, ő alig tudott tekerni hegynek fel, persze, utolsók voltunk. Na de lefelé, mi voltunk az elsők! Szintén Renivel Dömösön voltunk nagymamáék kertjében, ami a focipálya mellett van. A dömösi és visegrádi hittanosok fociztak, és Miklós atya átkiabált nekünk, hogy menjünk, álljunk be mi is a focicsapatba, mert kevesen vannak, persze mentünk lelkesen! Az eredményre már nem emlékszünk... Ha valamelyik kortársam is írt, az az anekdota biztosan előkerült, hogy a Trabant milyen csodálatos jármű volt, elfértünk benne kilencen is! Utaztam én is a csomagtartóban, sokszor vitt minket a Duna-partra kirándulni, játszani. Később felnőttként is sok közös élmény, találkozás: Nasztikám (és a fiúk, Atanáz és Karcsi) keresztelője a szemináriumban, amikor keresztanya lettem. Nagyon szívmelengető, családias szertartás volt, a gyerekek nagyon édesek, kis kukoricacsuhé figurákat választhattak ajándékba, megható, kedves hangulatú nap volt ez. A szemináriumba jártunk Miklós atyához jegyes oktatásra, Zsolti általa került kicsit közelebb a hithez. Nagyon vártuk és szerettük ezeket a beszélgetéseket. Esküvőnk a Bazilikában 2002-ben, életünk csodás napja, amikor összeadott minket. Megtisztelt jelenlétével az esküvői vacsorán. Apukám zavarban volt, hogyan is szólítsa, hiszen korábban tegeződtek, de püspökké szentelése óta nem beszélgettek egymással. Akkor Miklós atya, a rá oly jellemző kedvességgel és közvetlenséggel azt mondta: „Miért János, mi változott?” Apunak is eszébe jutott egy történet: az iskola új részének építésekor a kazán alapját ásták ki együtt. Apu nagyon büszke volt rá, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt dolgozott társadalmi munkában „egy brigádban” a tanácselnökkel, a katolikus pappal és a református lelkésszel! Vidám találkozásunk egyike volt, amikor 2009-ben a Szent Jobb-körmeneten mellette sétáltunk az utcán, már vissza a Bazilika felé. Nagy hőség volt, Ancsi rollerrel jött mellettünk a járdán. Miklós atya a melegtől és a gyaloglástól már eléggé elfáradtan viccelődött Ancsival, hog)' nem adná-e kölcsön neki a rollerét, mert éppen jól jönne. Emlékszem a meglepetésére és az örömre az arcán, amikor meglátta, hogy könyvének zebegényi bemutatóján ott ülünk az első sorban, boldogan megölelgetett minket. Ezt írta nekünk a könyvbe: „Ancsinak, Beának, Zsoltinak a régi szeretettel Miklós atya”. Pilismarót - Dömös 9
