Rayman János: Rayman János aranydiplomás vegyészmérnök (Pécs, 2018)
A többi óvodai kísérletezés sikertelen volt. Komáromban is volt egy óvoda, néhány házzal mellettünk, azt hiszem azt is apácák vezették és csak számomra furcsa, talán vallásos ismereteket tanító játékok voltak, amit én nem igazán kedveltem. Legfeljebb egy-két napot töltöttem, és azonnal hazaszöktem, amint tudtam. A Petőfi utcai óvodával ugyanez volt a helyzet. Oda Rayman nagymama vitt át, de a kerten keresztül hamar hazaértem. Mint később megtudtam, ugyaígy volt Jutka is. Az elemi iskolát még Eszak-Komáromban kezdtem a Nádor utcai iskolában. Arra ma is emlékszem, hogy a tanítónéni mennyit magyarázott az i betűről, amit én már régen ismertem, le is tudtam írni. Ezért nagyon untam az órát és egy repülőt hajtogattam, és fel is dobtam, hagy repüljön. Ezt nem vették tőlem jó néven és bezártak. Szóval iskolai pályámat már korán, saját hibámból, büntetéssel kezdtem. 1944 novemberében Szőnyt és Komáromot is bombázták az amerikai liberátorok. Napokig lehetett látni Komáromból is az olajfinomító égését. Az északkomáromi vasútállomást is telitalálat érte. apuval elmentünk megnézni, csak egy kis sarokrésze maradt meg. Ott láttam mozdonyt, amelyet a robbanások felemeltek és az orrára állítottak. A közúti hidat is több bombatalálat érte, de rövid idő alatt megindulhatott a forgalom rajta. Gerendákkal pótolták a leomlott részt, egy helyen csak keskeny sáv volt járható rajta. Ezek hatására apám Tamás öcsémmel együtt Nagymamához költöztetett Esztergomba, mondván ott nincsenek katonai célpontok, talán megúszhatjuk nagyobb bombázás nélkül. Szüleim csak 1944 karácsonyára jöttek Esztergomba, de közben az oroszok is odaértek. A németek kimentek, az oroszok bejöttek. A karácsonyfa fenn. mi lenn a pincében ünnepeltünk. A háború alatt a városszéli nagyobb ház a katonáknak is mindig kellett. Előbb egy német tüzérezred parancsnoka lakott a nagyszobában, több löveg a ház feletti kertekben volt elhelyezve. A pince előterében a rádió és telefonközpontjuk működött. Gyakran szünetelt az áramszolgáltatás, akkor ők is karbidlámpát használtak. Készleteikből jutott nekünk is. Légitámások idején sokszor menekültünk a pincébe, ott gyakran csak a karbidlámpa égett, mert nem volt áram. Egy légitámadás alkalmával apu Tomit vitte a karjában, én előtte futottam a pince felé. A veranda előtt süvítést hallottunk, és mint kiderült, egy ágyúlövedég orrdarabja hullott kettőnk közé, ezért volt zajos a lehullása és jókora lukat is ütött a betonozott járdába. Majd az oroszok is igénybevették ugyanazt a szobát. Irgalmatlan disznóólát hagyva maguk után. mikor kiverték őket januárban Esztergomból. Az első páncélököllel felszerelt német katonák az utcában kapualjtól kapualjig lopakodtak előre, mert egy T34-es állt a kútnál, tőlünk vagy 100 méterre, amit kilőttek. Novák Juli néni nagy tepsi pogácsát hozott ki az utcára a beérkező német katonáknak. Az esztergomi parasztasszony két hét szovjet megszállás után tudott a katonák közt különbséget tenni. Amikor újra visszajöttek az oroszok, egy páncélos állt a kapu előtt és tele rakták a takaróinkkal. Majd egy fehér kabátos orosz tiszt lakott ott, vagy fél teherautónyi katonával. De nem engedte meg, hogy az emberei a pincébe lemenjenek. A pincénkkel összeépült részben a Tingyeláék nagy, és jól fűtött pincéjében több nő volt, emlékezetem szerint befogadott erdélyi menekültek is. Miután a csehek a családot kiutasították Komáromból. Esztergomban maradtunk. Komáromban sok mindenünk elkallódott, csak a nagyméretű bútorokban nem esett kár. Bár azzal is zűr volt. a csehek zsidó szerzeménynek minősítették, csak amikor apu bemutatta a vásárlási bizonylatokat, engedték kihozni Komáromból a bútorainkat. Úgy emlékszem jó néhány festmény elveszett. Esztergomban folytattam iskoláimat. 6
