Rayman János: Rayman János aranydiplomás vegyészmérnök (Pécs, 2018)
4. 20 éves az ércdúsító Megjelent a Mecseki Ércbányász 1982. okt. 1. 5. old. Keller Gábor fényképeivel. 1962 óta alig 20 év telt el. Egy ember életében ez elég hosszú idő. Húsz év alatt oly sok minden történik. A csecsemőből felnőtt lesz. A magyar uránipar is csecsmőkori pendelyét szaggatta 1962-ben. A bányák termeltek, az ércválogatás, osztályzás már berázódott üzem, amikor az osztályzó és a „kis hidró” mellett tornyosuló épületek fokozatosan megteltek élettel. Ahogy kiszorultak az építők, kivitelezők egy-egy területről, birtokba vették az új gazdák a berendezéseket. Egy új szakma született Magyarországon, egy új iparágat teremtett az alkotó ember. A föld szorításából kiszabadított kőzetből érc lett. amelyből a hazai feldolgozó üzemben hazai munkáskezek kényszerítették ki az értékes fémtartalmat. A dúsító üzem szerelése 1962 nyarán befejeződött. Első nekirugaszkodás, a törő gépek üzempróbái. A bejáratáshoz meddő ércet használtunk, az első törési kísérletek 1962. június 15-én indultak. Eleinte alig lelkesítő eredménnyel. Többet állt, mint üzemelt, és amikor üzemelt! Mindenütt volt érc, csak a szalagokon csordogált igen vékonyan. A közép- és finomtörő kiszolgáló személyzete tizenöt fő volt egy műszaki irányításával műszakonként. De a kezelők a gép kiszolgálása ürügyén sokáig gyakorlhatták a kubikus szakmát, a „lapáttechnológiát.” És 20 év alatt a személyzet létszáma 4 főre zsugorodott. Most augusztus 20-án helyeztük üzembe az új diszpécser helységet, amelyet az üzem szakemberei hoztak létre. De menjünk tovább. 1962. június 26-án már összegyűlt a bunkerekben annyi érc. hogy megindulhattak a golyósmalmok. Már mikor kijött a bunkerból az érc. Mert beleragadt, és makacsul ragaszkodott a bunkerhoz. Mindaddig, míg a bíztatástól megbokrosodott. Akkor elindult. De kizúdult, mint a kőzuhatag és beterítette a szalagszintet. Ismét „lapát technológia.” Ahogy kicsit megszelídült az érc, a meddőzagy őrleménnyel üzempróbák indultak a feltárásnál, elválasztásnál is. Eközben lázas sietséggel szerelték tovább a lúgzó és kicsapó berendezéseit. A lúgzó sem adta meg magát azonnal, a légkeverős pachukák kiültek. Ahogy a sav megjelent, rohamosan fogytak a záró szerelvények. Szinte naponta. No meg a szivattyúk és a csővezetékek. Két korszakalkotó találmány született, a „fenyőfa elektróda”, egy fadugó, amelyet a kilyukadt csőbe kalapáltak, hogy néhány órával tovább éljen, és a „tömlőszelep”, amely a laboratóriumból keresett utat magának az üzembe. Hát valahogy így kezdődött. Először 1962. október 13-án valódi bányaérccel „éles zaggyal” kezdtük kínálni a a berendezéseket, és a sokévi munka nem volt hiábavaló. Amíg az egyik oldalon a kilépő veszteséget lesték szinte napokig, a másik oldalon megjelent a sárga lepény, a dúsítmány. A 20 év elrohant, de mindenütt mély nyomokat hagyott. Az üzem képe alaposan megváltozott.. A facsemeték megnőttek, az üzemet ölelő satnya suhángokból erdő terebélyesedett. Az arcokra barázdát szántott az idő. A makacskodó technológia is betört. Bizony itt-ott alig ismerni meg, úgy megváltozott, és azóta sok-sok új betegségen átesve, de felnőtté érve végzi dolgát. Végzi dolgát megújulva és megújulásra, új feladatokra készen. Kővágószőlős, 1982. augusztus 31. Rayman János 297
