Rayman János: Rayman János aranydiplomás vegyészmérnök (Pécs, 2018)
Az üzem elszívó hálózatának végpontja a 60 m magas kémény, amelybe bejutottak az elszívó rendszeren keresztül savgőzök is és a kémény állaga megromlott. Újat kellett építeni és a régit lebontani. A bontást a vállalt kiválóan képzett és nagy gyakorlattal rendelkező robantással foglakozó szakemberei robbantással hajtották végre. Olyan sikeresen, hogy a kéményt az egyetlen lehetséges alig tíz méteres helyre fektették le. A kémény robbantásának fényképezéséhez külön utánjárással engedélyt kellett szereznem, amit szerencsére meg is kaptam. Bodnár Lacival, aki mint a hivatásos fotós szerepelt, két fényképező géppel fényképeztük a ritka eseményt a savtartályok tetejéről, légvonalban talán 80-100 m-ről. A robbantás pillanatától három felvételt tudtam készíteni, míg a kémény a porfelhőben végleg eltűnt. % ■ A már dőlni kezdő régi és az új kémény, és a közepén kettéroppant a ledűlő képmény Olyan ipart teremtettünk itt, amelynek Magyarországon nem volt sem előzménye, sem hagyománya. Szinte mindent könyvekből, a gyakorlatban elkövetett hibákból és eredményekből kellett megtanulni, továbbá külföldi, elsősorban szovjet és cseh üzemekben ellesni. Szerencsére erre is volt lehetőségem. Az „uránturizmus” révén többször látogathattam Csehország uránüzemeibe, megnéztem a Kaukázusban, a Kizil-Kum sivatagban szovjet üzemeket, miközben a nagyvilág csodás tájait járhattam be, amely akkoriban a turisták előtt is eléggé zártnak bizonyult. Emlékszem Buharában láttam, amikor egy angol kiránduló buszt két rendőr motoros vezetett fel és kettő kísért a városban. A fiatal pécsi mérnök gárda úgy átformálta a dúsítót. hogy az eredetei terveire is alig hasonlított. Erre pedig nagy szükség volt. mert az ércbányászok egyre mélyebbről hozták fel az ércet és a mélyebbről termelt érc fizikai és kémiai viselkedése más volt, amely csak nagyobb ráfordítással, sok kisebb-nagyobb újítással, és Misota Lajos vegyészmérnök hosszú pert megért szabadalma alapján volt egyáltalán feldolgozható. Ez vezetett végül az uránbányászat felhagyásához is, amikor a termelés fenntartása már jelentős állami dotációt kívánt. 179
