Rayman János: Rayman János aranydiplomás vegyészmérnök (Pécs, 2018)

Munkahelyemről MÉV plakett A Mecsek térségében az urán kutatás 1947-ben kezdődött Szalay Sándor professzor vezetésével, de kitermelésre alkalmas uránércet nem találtak. A Magyar-Szovjet Bauxit Alumínium Rt, a MASZOBAL I. 1949-ben létesült. 1952-ben szervezték át MASZOBAL II.- vé. Szovjet és magyar kormányközi egyezmény alapján az újabb uránkutatást szovjet szakértők közreműködésével végezték. A Jakabhegy déli előterében. Kővágószőlős keleti határában T. Csuprova és L. Cs. Puhalszkij geofizikusok 1953-ban észleltek jelentős aktivitást a permi homokkőben. Ezután kezdődött a mecseki lelőhely földtani kutatása. 1955. július 1.-én a minisztertanács 061/1955 sz. határozata alapján az urán kitermelés céljára „Bauxitbánya Vállalat” elnevezéssel új állami vállalatot alapítottak Kiss Árpád vegyipari és energetikai miniszter közreműködésével. Erről egy korabeli okmány az alábbi szakszervezeti átigazolás, amely még a Bauxit Vállalat szakszervezetének bélyegzőjével készült 1956. május 12-én. Bauxit Vállalat Kővágószőlős, szakszervezeti átigazolás A vállalat minden adatát titkosnak nyilvánították. Az első létesítmény az I. Bányaüzem mellett fából készült radiometrikus ércosztályzó üzem volt RASZ.-53 gépekkel. Eredeti elképzelés szerint az ércosztályzót is itt szándékoztak felépíteni. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom