Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Zalaegerszeg pásztora
A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS és szolgálatra küldése.114 A „zalai láma”115 körül így kibontakozott ki egy olyan összegyházi mozgalom, amely azt valósította meg, amire manapság Ferenc pápa hív fel minket: ha Isten népe vagyunk, akkor ebből a tudatból kiindulva „akarjunk teljességgel bekapcsolódni a társadalomba, osszuk meg az életet mindenkivel, hallgassuk meg aggodalmaikat, működjünk együtt velük anyagi és lelki szükségleteikben, örüljünk együtt azokkal, akik örvendeznek, és sírjunk azokkal, akik sírnak, és vállvetve vegyünk részt az új világ építésében!”116 Pehm József felismerte, hogy egy „korszerű plébánia” és lelkipásztorkodás nemcsak sodródik, hanem tevőlegesen részt vesz egy új, emberségesebb társadalom felépítésében. Ám ez nem pártpolitika, hanem Isten emberek között vajúdó országának a szolgálata. Közéleti szerepvállalás A pezsgés természetszerűleg azt is magával hozta, hogy Pehm plébános a vármegyei székhely közéletének központi alakjává nőtte ki magát.117 Ezen a ponton világosan le kell szögeznünk, hogy számára ez a szerep nem cél, hanem eszköz, „mellékhatás”, a lelkipásztorkodás oldalági következménye volt. Hogy mennyire idegenkedett a pártpolitizálástól, azt maga is nyíltan kimondja: „Nagyadófizetőként tagja voltam a megyei Törvényhatósági Bizottságnak és a városi képviselő-testületnek. így elkerülhetetlenül együtt járt plébánosi minőségemmel a közéleti szereplés. Kimondottan politikai szerepet sohasem töltöttem be annak kivételével, hogy a proletárdiktatúra bukása után vállaltam a Keresztény Párt megyei elnökségét. Képviselőséget azonban sem apátplébánoson, ld. VJ 14-17. Ez is illusztrálja, milyen karizmatikus kisugárzása volt Pehmnek. 114 A témához Id. TY 55-58. 115 Ezt a megjelölést „már Mindszenty előtt is alkalmazták az egerszegi plébánosokra, tehát nem kifejezetten az ő alakjához, személyiségéhez kötődik. E tréfás címet csupán ellenfelei, illetve később a kommunista propaganda használta dezavuáló értelemben” (uo. 71, 98. lábjegyzet). 116 Ferenc, Evangelii gaudium, SzIT, Budapest, 2014, nr. 269. 117 BM 1,165-216. 78
