Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Zalaegerszeg pásztora
Zalaegerszeg pásztora dítására irányuló indítványt, főpásztora sokadszorra is támogatásáról biztosította: „»Ha te így akarod, így lesz« - volt a rövid, bár aggódást tartalmazó atyai válasz” (ME 35). A konfrontációk elől soha el nem bújó székely Mikesnek minden bizonnyal imponált a fiatal pap kiállása és bátorsága, ami lépésről lépésre mindinkább visszaigazolta neki, hogy jól tette, amikor egyengetni kezdte Pehm József útját. A nagyobb botránynak elejét véve a fiatal pap visszatért Szombathelyre, ahol a Tanácsköztársaság beálltával egyre nagyobb aggódás töltötte el a foglyokat, hiszen országszerte érkeztek a hírek a vésztörvényszékekről, kivégzésekről, lincselésekről. Ezekben a hetekben, hónapokban sok pap halt vértanúhalált, még többen lettek méltatlan üldözés és vádaskodás elszenvedőivé. Pehm kiemelt pozícióját mutatja az is, hogy amikor a közhangulat lehűtésére Nagyszombaton elengedték a foglyokat, egyedüli zalaiként őt tartották vissza a vasi megye- székhelyen. Végül aztán május 15-én visszatérhetett állomáshelyére, ahol rögtön Erdős Márkus, a helyi direktórium elnöke elé vezették, aki bajai származású volt. Később a kommunizmus idején általános gyakorlattá vált úgy állami, mint egyházi (békepapi) szinten, hogy messzi földről származó vezetőket, hivatalnokokat léptettek funkcióba. Ennek fő oka a bizalmatlanság és a bizonytalanság fenntartása volt: egyrészt az idegennek nem voltak helyi ismerősei, bizalmasai, így nem konspirálhatott, másrészt (s éppen ezért) igen alkalmas volt arra, hogy megfélemlítse a helyieket. Zalaegerszegen maradásának az volt a feltétele, hogy ne hitoktasson, ne tartson fenn kapcsolatokat, s ne prédikáljon. Ez nem volt más, mint a „dologtalanságra kárhoztatás”. Mivel az ifjú hitoktató már aznap este elment a májusi litániára, ahol a szertartás után sokan köréje gyűltek, majd pedig felkeresett egy baráti társaságot, „javíthatatlanként” azonnal kitoloncolták. így végül haza kellett költöznie szüleihez, ahol kivárta a Tanácsköztársaság bukását. 69
