Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A vértanúság kohójában

A VÉRTANÚSÁG KOHÓJÁBAN

Az újonnan érkezett rabokat az őrök mindig nagy érdeklődéssel fogadták. De ez a nap, 1948. december 26-a rendkívüli volt: a magyar bíboros-prímás érkezett meg a kínzóhelyre, a „terror házába”.

Egy földszinti fűtetlen, rideg, hodályszerű helyiségbe cipeltek be, ahová népes gyülekezet csődült össze vetkőztetésemre.

Elsőnek a rendőrőrnagy nyúlt hozzám, azután a sánta titkosrendőr. Lehúzták a reverendámat és gúnyosan nevetve alsóruháimat is. Bő, keleti jellegű, tarka-csíkos bohóc-öltönyt húznak rám. (...) Elirtelen táncolni kezdenek körülöttem. Az őrnagy rám ordít:- Kutya! De rég vártuk ezt a boldog órát! Csakhogy ennyire vagyunk! (ME 255k)

így kezdődött meg Mindszenty bíboros egy hónapos rabsága az And- rássy út 60.-ban. Az őröknek és kínzóknak az volt a feladata, hogy a kirakatper tárgyalásához megfelelő vallomást csikarjanak ki rabjukból. Minden eszközt alkalmazhattak, de arra ügyelniük kellett, hogy a tárgyalás napján - amikor külföldi újságírók is jelen lesznek - az elsőrendű vádlotton fizikai bántalmazás jelei ne látszódjanak. Szabad kezet kaptak a gyötrésre, megfélemlítésre, lélek- és testrombolásra - egy kitétel volt csak: a nyilvánosság előtt a látszatot fenn kell tartani. A mindenétől megfosztott rab magánya és kiszolgáltatottsága volt az első kínzóeszköz az őrök kezében. „Tisztában voltam azzal, hogy teljesen magamra fogok maradni, minden törvényes jogi védelem nélkül a rendőrségi kihallgatások és a kirakatper idején” (ME 257).

Amíg meg nem kezdődtek a kihallgatások, Mindszenty bíborost emeleti szobájába vezették.

Körülbelül 4x5 méter nagyságú, sötét helyiség volt, udvarra néző ablakkal, ajtaja szűk, homályos folyosóra nyílott. Ágy helyett egy elnyűtt dívány volt benne. (Alvás helyett itt éjjel tevékenykedtek és azért a szoba is éjjeli életre volt berendezve.) Cellám alacsony volt, s annak ellenére, hogy állandóan sokan voltunk

169