Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A vértanúság kohójában
A VÉRTANÚSÁG KOHÓJÁBAN bíbor által jelzett vértanúságra. Elmondta Getszemáné-kertbeli imáját, mint Jézus. Lukács evangélista így írja le ezt a jelenetet: [Jézus] „térdre borulva imádkozott: »Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!« Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott” (Lk 22,41-43). Ezek a szavak jól visszaadják ennek az 1948-as karácsonynak a légkörét. Készület és elhatározás ideje ez. Az ember előbb Isten színe előtt töri össze önmagát, mond le a saját akaratáról - hogy azután Isten vegye kézbe sorsát, lényét, életét. Aki pedig Isten kezében van, azt külső erő nem pusztíthatja el, törheti össze. Teste végső elgyötrésén, emberi pszichéje szétroncso- lásán túl ott van a Szentlélek, aki lénye legbenső magját akkor is, ott is megőrzi az örökkévalóságra. Ahogyan az Imaórák liturgiájában, a Szent Jeromos-i latin fordítás alapján imádkozza az Egyház: „Az Isten kezében vannak, s a gonosz kínzása nem érinti őket.”296 A bíboros karácsony ünnepére megtett mindent, amit emberi előrelátással és hűséggel megtehetett. Innentől az Úr kezében volt a döntés, mikor engedi meg, hogy beteljesüljön az a sors, amelyet világosan kijelölt a történelem útja. Szent István első vértanú, Krisztus első mártírja ünnepén kerül sor a hercegprímás letartóztatására. Nemcsak a vértanúság miatt jelképes ez a nap, hanem Esztergom, a magyar Sión okán is. Az első, a fejedelmi várban épült kőtemplomot ugyanis Szent István, a missziót végző 296 A teljes szövegrész így hangzik az eredeti nyelvből készült fordítás alapján: „Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik” (Bölcs 3,1-7). Ezek a sorok jól visszaadják nemcsak Mindszenty bíborosnak, de minden vértanúnak és hitvallónak a hívő tapasztalatát, amelyet az Egyház szünet nélkül őriz a szívében. 163
