Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Bevezető
békét, békét. Lehet, hogy mindez furcsán hat, különösen akkori fiatalságom tükrében, de a zaklatott világban már akkor s azóta is mindig a béke tűnt számomra Isten egyik legnagyobb ajándékának. Mindszenty József pedig, az Emlékiratokban leírt viharvert, ezerágú, soha meg nem nyugvó életpálya ellenére a béke embere volt számomra. Paradoxon? Egyfelől az, hiszen valószínűleg egy történész, politológus, közelmúltkutató sincs, aki elfogadná ezt az állításomat. Másfelől azonban, s erre bontakozó papi hivatásom belső útkeresései vezettek rá, van a hívő embernek egy olyasfajta belső békessége, ami független egyrészről a külső körülményektől, másrészről azoktól a külső világban felvállalt feladatoktól, amelyeket az embernek végbe kell vinnie. Az igazi béke a lélek belső nyugalmával, a klasszikus aequitas animi-ve 1 kezdődik: amikor belvilágunk óceánjának tükre elsimul, a hatalmas vizek fölött nem tombol vihar, a tenger mélye és az ég magasa, a horizont fodrozódásmentes s hatalmas, kilendíthe- tetlen egyensúlyában kapcsolódik egybe. Arról az állapotról van szó, amikor Isten közel jön, amikor nincs kérdés vagy aggály afelől, mit akar, mit kér tőlünk, amikor belső bizonyossággal tudjuk, hogy jó úton járunk, annak ellenére, hogy a külvilág ezt nem igazolja vissza, vagy akár egyenesen ellenbizonyságokkal akar eltéríteni minket. Utólag visszagondolva elmondhatom, ezért vált kivételes élménnyé és áldássá Mindszenty József önéletírásának az olvasása: egy olyan embertől emberig elérő tapasztalattal ajándékozott meg, ami valódi tanúságtétel volt. Tanúság egy olyan belső igazságról, amit én is kerestem, s amiről tudtam, hivatásom mérlegelésében, az arra kimondandó igenben a legfontosabb tényező. Az egykori esztergomi érsek tehát nem idealizált hős-képként jelent meg előttem, politikai kiállása vagy öntudatos közéleti szerepvállalása mondhatni lényegtelennek tűnt fel. Egy dolog számított igazán: az események, történések mögötti élete útmutatás volt, segítség és támasz. A kötet, amelyet most kezébe vesz az Olvasó, ennek a személyes útnak a folytatása, megfontolásainak írásos rögzülése. Nem vagyok történész, nem is török ilyen babérokra. A rendszerváltozás óta eltelt esztendők során sokan fogtak munkához ezen a téren, s nem kevés, A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 12
