Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

a gonosz emberek mindkét félről történő berontásai miatt megza­varodott. Hogy azonban akaratunk ellenére történt ez, Kegyelmes- séged előtt legyen nyilvánvaló. Mivel pedig Felségednek tetszésére volt, hogy újra éppé tegye azt, ami összetört, és megszilárdítsa azt, ami szétesett, mi csak amennyire képesek vagyunk, ámbár ez nem is elegendő, ezért köszönetét mondunk. Különösen pedig azért, mivel Felségedet az Egyház ügyeiben Szent Péter iránti hűségben és a pápaság támogatásában erős és főként való védőnknek ismerjük. Azt illetően pedig, hogy a mi segedelmünkre, ha az szükséges lenne, serények lesztek, mit méltóképpen válaszolhatnánk, semmi nincs, kivéve, hogy imádságainkat és odaadó lelkületűnket ajánljuk és nyil­vánítjuk. Afelől is bizonyosnak kell lennetek, hogy semmi félelem vagy veszedelem, az Úr segítségével minket az Egyház egységétől el nem távoztál A katolikus egyházon kívül ugyanis sem üdvösség, sem bármiféle áldozatra hely nincs...” A helyzetből és a korszellemből következően szíves garanciákkal telített, ékes latin stílusú, „a berontások kölcsönösségét” sem elhall­gató válasz írója mértéktartóan emlékeztet és szelíden figyelmeztet, a felkínáltakat hálával köszöni. A garázda hűbéres megbüntetéséről ugyan szó nem esik, Eberhard mondataiból egy hitében és méltósá­gában rendíthetetlen férfi tisztessége sugárzik, aki megingathatatla­nul őrzi meggyőződését, választásait. II. Géza levelét bizonyára előzte tíz esztergomi érsek Salzburgba küldött válasza. „E két szentéletű férfiú egymást inté a jóra...” - emlé­kezik egy kései utód. Kérdéseivel és tanácsaival Eberhard is nyilván Lukácshoz fordulhatott Ő kérte feltehetően, hogy királyát szelíden fordítsa „Sándor úr hűségére”, ne mélyüljön tovább az egyházszaka­dás. A salzburgi levél Spalato előtt, Dániel érsek esztergomi látogatá­sát megelőzően érkezhetett A folyamatos veszélyek között kitartó, idősebb társának Lukács szinte gyermeki tisztelettel válaszol. Hitük ereje „kenetének illatával már régen egybekapcsolta” kettejüket - írja -, és ezt kívánja szorosabbá tenni olyan időben, „amikor Isten egy­házát gonoszok harapásai marcangolják”. Isten akaratában bízó hódolattal kíván szolgálatával „Izrael házának védőfala lenni”, a maga szerepét „a tisztábban látó szem és erősebb karokat szolgáló láb” értelmezésével határozza meg. „Mivel látom, hogy szívedet az Egyház előmenetele és egysége tölti be - írja -, hadd járuljak én is ehhez hozzá, jelenne Kiválósá­74

Next

/
Oldalképek
Tartalom