Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Válaszút és visszavonás
val együtt III. Henrik német király révén 1045-ben ismét Rómába került. A ma ismert „zárt korona” kialakítása gyaníthatóan Lukács érsekségének időszakában történhetett. Ha valóban ez idő tájt, akkor a király és az érsek vitáiban akár még a szertartás értelmezése, a felszentelés szokásjoga és értéke körül eltérő nézeteik is fokozhatták a szóváltások hevét. Béla elsősorban a „Corona Regni” jogait szándékozott érvényesíteni, tudta, hogy „a regnum..., a hatalom birtoklása a koronától, a koronázás tényétől függ..mint elődeinél. Benne minden feltétel és tényező adott, így meglepődhetett, amikor a koronázásra egyedül hivatott közjogi méltóság makacs ellenkezésével találkozott. A nyugaton tanult Lukács érsek már kevésbé ismerte el a „rex et sacerdos” (király és pap) kapcsolódását, és egy kissé lazábban értelmezhette a „iure hereditario” folyamatosságait Számára ezúttal „az isteni segítség és egyházi beleegyezés” mindent előző eszménye lett az egyedüli irányadó. „A gregoriánus egyház - elemzi Váczy Péter - ...megfosztja a királyt a krisztusi helytartóság méltóságától, és hatalmát visszaadja a földnek..., csak annyit követel tőle, hogy az egyház védője és világi karja legyen..., [az uralkodó] nem »vicarius Christi« többé, hanem az egyház egyszerű katonája...” Dümmerth Dezső értelmezésében az érsek felfogásmódja ehhez igazodott. Szerinte a koronás fők „hatalma pusztán világi jellegű..., az egyházi rendben még a legegyszerűbb szerpap is megelőzi... a hierarchiában”. Márpedig az uralkodás művészetét Béla herceg Manuél mellett ismerte meg, így bármely „gregoriánus lefokozásnak” oly nagy híve aligha lehetett. A királyok „jogállása” tárgykörében a 12. század során feltűnő szemléletváltást Deér József elemzi részletesen. Azt, hogy „a reformegyház” képviselői és velük egyetértésben a mind nagyobb tekintélyre törekvő „totum regnum” (előkelők) szemlélete miként módosult a hatalom eredete és rendeltetése, lehetőségei és mibenléte, akár „a második princepsből felemelt rex” választhatósága és felszentelése körül. Egyre növekvőbb elmélyüléssel nálunk is többen bemutatták a Karoling-örökséget követő és 960 táján írásba foglalt „mainzi ordo” forgatókönyvét és gyakorlatát. Például Györffy György István koronázásának eleven leírásában, hiánytalanul közölve a szertartásrend 28 pontját a már-már kanonikus szöveggel, amely „a regnum et sacerdotium” egybefonódását mutatja fel. „Eszerint a királyság és 164
