Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Válaszút és visszavonás
H a „a közvélemény, mely István hirtelen halálában a méreg hatását látta, való, úgy a méreg csak görög kézből származhatott...” - írta magyar históriájában Horvátit Mihály (I860), majd ugyanitt egy lapalji jegyzetben így folytatja az egykori szóbeszéd értékelését: „sokkal valószínűbb ez Manuelről, mint Béláról, aki egész életében bár szilárd, de feddhetetlen jellemet nyilvánított...” A felderíthetetien ügyben, elsuttogott gyanakvások alapján „határozott vádemelésre” (ítéletre, döntésre) utódai sem vállalkoznak, de az bizonyos, hogy a „méltóként beérett” III. István királyban édesapja művének folytatóját - mintegy a saját gyermekét siratva - illő módon temette el Esztergomban Lukács. Ezután az anyakirályné és az érsek rendelésére, a nem várt tragédia súlyos terhével foglaltak helyet a tanácsban az egyházi és világi előkelők: megtárgyalni a „miként tovább” szándéktalanul és villámcsapásként rájuk mért választás lehetőségeit Közöttük a leginkább kilátástalannak „az ifjabbik özvegy anyakirályné”, Ágnes reménye tűnt Vele az, hogy a születendő gyermek számára - ha fiú lesz egyáltalán - mi módon őrzik meg érintetlenül a közelmúltban is oly sok viszályt és vihar előidéző koronát. A fiatal királyné a temetés és tanácskozás után visszatért édesapjához Bécs- be, a herceg születéséről hír később sem érkezett. „Az öregebb özvegy királyné”, Eufroszina szívesen látná a trónon az 1150es évek elején született harmadik fiát, hiszen Géza mindany- nyiuk szeme előtt, mellette és királybátyja udvarában nevelkedett Lukács érsek felügyelete alatt kellően felkészítették, közvetlen tapasztalatból ismerte hazája szokásait és állapotát A nehéz döntésre kényszerült tanácsban nagy számban akadtak pártfogói, atyai barátai. De az előző trónkövetelőkkel folytatott háborúk fájdalmas emléke józanítóan hatott, elsősorban a latolgatás: egy hirtelen koronázás mibe sodorhatná a királyságot közvetlenül. Nyilván az érsek is jó szívvel gondolt e másik neveltjére, de tudta, hogy hamarjában mégsem emelhetné a koronát az ifjabbik herceg feje fölé. így a kezdeti tétovázások utáni megfontolt előrelátásból döntött a tanács: gyanítható, hogy „Gejcsának” aligha támadna pártfogó külhoni szövetségese. Az éppen ülésező wormsi birodalmi gyűlésben Barbarossa pár nappal előbb fogadtatta el ismételt itáliai hadjáratának tervét, hogy megszilárdítsa III. Calixtus ellenpápa és a maga kissé megren149
