Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Séta "a szentisváni kiváltság" terelőútjain
morális tekintélye még nem volt olyan nagy, hogy a nyers társadalom. .. a pénzt ne náluk keresse, ne tőlük vegye..bár gyaníthatóan „a nyers társadalomból” az említett birtokok és javadalmak eltulajdonítására vagy használatára a valamiként mégiscsak képzett „előkelők”, a „primates, optimates, magnates”, akár a legelőkelőbb „maiores” képviselői törekedhettek legkivált A királyi tékozlás és elvonások, az apostoli feladatokra méltatlan egyháziak és az említettek riasztó visszaélései egyaránt eltorzult állapotokat teremtettek a szinte évenként ismétlődő déli hadjáratok során. A sorozatos sikertelenségek következtében pazarlóan megnövekedett kiadások azonos mértékben és egyként pusztítottak értéket és morált A nagy bukások között egyenes út vezetett az 1169- es esztergomi zsinaton az érsek által teremtett „tényfeltáró katarzishoz”, az „angol példát” fenyegető elszántsággal felidéző mondatokhoz. Az egyházi közvélemény a nyugati fejleményekről a pápai követ beszámolójából értesülhetett: II. Henrik király már-már hűbéri hatalmat követelt magának az egyházi birtokok felett, „s ettől csak egy lépés azoknak teljes elvétele...” a tapasztalat szerint Ilyen légkörben formálódott egy „belső konkordátum” igénye Esztergomban, a király által nem kis nehézségek árán elfogadott, és mindkét fél számára nem kevés lemondást tartalmazó fogadkozások sora. III. István „Lukács érsekhez s az összes főpapokhoz intézett leiratban foglalta össze mindazt, mit az egyház üdvére s javára ezentúl úgy ő, mint utódai meg fognak tartani... rendelkezése a legjobb hatással volt s egy új, jobb korszak kezdetének feltűnése lett várható. .- zárja a történetet nagy reményeket ígérőn Balics Lajos. Hangsúlyozva a legátus tekintélyének értékét, bár ennek hatása inkább a zsinati közhangulat megszelídítésében mutatkozhatott, hiszen az egyházi vezetők önmegtartóztatása a király áldozatához hasonlatos. Ismerjük a könyörgésektől az áldásmegvonáson át az anatémába fagyott folyamatot, amelynek során a kezdeti magabiztosságát feladva a király végül elfogadta, majd „a királynék székvárosában”, Veszprémben talán kézjegyével is szentesítette Manfredo di San Giorgio in Velabro bíboros-diakónus, a későbbi praenestei püspök közreműködésével végleges formába öntött, Lukács érsek és az esztergomi zsinat által elfogadott „leirat” pontokba szerkesztett dekrétumát Ami pedig a többség által egyidejűnek tekintett esztergomi esemény (II69), akár a konkordátum dátumait illeti, netán a kardinális 136
