Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

"Régi dicsőségünk"

egyházi gyűjtemények felügyelőjét, akinek e tárgyú levelezése és 1946. április 22-én kelt jelentése a Prímási Levéltárban megtalálható. Ebben olvasható Mercati bíboros, a Vatikán hasonló hivataléi prefektusa aláírásával a levéltáros, Albareda atya sajnálkozó válasza, aki „a leggondosabb utánjárással sem tudott a kívánt akták nyomára jutni... Bánfy-iratok a vatikáni gyűjteményekben nem találhatók...” (Róma, 1946. szeptember 2.). Amikor a bencés atya válaszlevele megérkezett, Lépőid Antal már a bécsi Pazmaneum rektora volt.

Ismereteim szerint a Rómából hiányzó akták után Párizsban e tájról senki nem nyomozott, pedig talán egy több évszázados rejtélyre derülhetne fény.

Megemlítendő, hogy Scitovszky 1854-es buzgalma során kerültek elő a feledésből a három kassai vértanú perének megbúvó iratai, akiket X. Pius pápa 190>ben boldoggá, II. János Pál pedig 1996-ban szentté emelt Példaként egyben arra, hogy nem csak az Isten malmai komótosak. Bár a legutóbbi, 1982-es Esztergomi sematizmus [névtár) főpásztori seregszámlájában „Guthkeled nb. Bánfy Lukács”, majd Róbert érsek (1226-1239) életrajzának záradékában a „Boldoggá avatását megindították”, illetve „folyamatba tették” ígéretei olvashatók, a történet vélhetően feledésbe merült