Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

ságkötéseit. „Rendeljük - szól a törvény hogy a másodszor nősült misés- és szerpapok s azok, akik elvált vagy özvegy nővel keltek egybe, feleségüktől elváljanak, és vezeklést tartván, állásukba visszatérjenek...”, a feleség pedig újra házasodhat ezután. Az „ágyas szolgálót” paptulajdonosa köteles eladni, ha pedig nem teszi, úgy az egyházi hatóság adja el - vételára a püspököt illeti.

Kálmán király „tarcali gyűlésén” (1100 körül) kissé megszorítják a korábbi korlátozásokat, az Albericus érseki káplán által formába öntött „első törvénykönyv” 66-72. pontja foglalkozik a cölibátus jogszabályaival.

Az „első esztergomi zsinat” (1104) 11. kánonja hozzájárul ahhoz, hogy nős pap is választható püspöknek, feltéve, ha megvalósul a „szeparáció”, és amennyiben a feleség a püspöki birtok tájékáról is eltávozva az elválásba beleegyezik. Egyben szigorú határozat születik arról, hogy még az alsóbbrendű szerpap sem tarthat ágyasokat

A második esztergomi zsinat 12. határozata - Szuromi Szabolcs új kutatásai alapján - az V. Henrik császár kiközösítése érdekében hazánkba érkezett Kunó pápai legátus, praenestei bíborospüspök rövidke jelenlétében (1112. március) és közreműködésével jött létre, egyben „a szüzesség jegyében” keletkezett. Eszerint a felszentelés előtt állóknak nőtlenségi fogadalmat kell tenniük, az oltárnál házas pap nem szolgálhat addig, míg felesége tisztasági fogadalmat nem tett, és el nem költözött De a volt férj köteles eltávozott feleségéről gondoskodni a továbbiakban is. Az „ágyas szolgálót” el kell távolítani, gazdájára pedig súlyos penitencia vár.

A század utolsó harmadának elején érkezett pápai irat azt is jelzi, hogy az elvártak körül „megnyugtató állapot” még a levélben említett „felsőpapság” körében sem teljesedett be tehát. A két érseknek egyháztartományaikban került tennivaló és gond elég. A következetesen puritán Lukácsnak talán kevesebb, példaadása erőt adott. Sajnálatos, hogy a csekélyke ismert okiratanyag legnagyobbrészt birtokadományozásokról szól, és korántsem az egyház legbensőbb ügyeiről.

Ha folytatjuk Gualterus Mapes színes beszámolóját „iskolatársa”, Pannóniái Lukács sorsának alakulásáról, kitűnik, hogy a kedvező fejlődés élménye elröppent hamar. A távoli krónikás már-már azt a gyanút ébresztgeti, mintha hőse „felemelésének útját” kívánná egyengetni: a siralmas történet fölé legendát teremt.

112