Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
Holl Béla: Jodocus Clichtoveus Elucidatoriuma és a magyarországi himnusköltészet európai recepciója
iratos források variánsai ezek: Dulce mellis novum favum, Dulce melos novi favum, Dulce mellis novi favum; és ez a nyomtatott kiadásokban to* vább variálódik.l-’ Clichtoveus a Szent László-sequentiáról a hymnológiai szakirodalomban alighanem elsőként állapította meg, hogy az a Laudes crucis attollamus kezdetű Szent Kereszt-sequentia mintájára, mai szakkifejezés szerint kontrafaktumaként készült: Ad cuius speciem formam et exemplum sic est composita, ut quantum sinit materia, sententia sententiae, versus versibus, et propemodum verba istius verbis alterius respondeant. A mintául szolgáló Szent Kereszt-sequentiánál viszont megjegyezte, hogy szerzője Adam a Sancto Victore, formája pedig a Lauda Sion Salvatorem kezdetű sequentiával egyezik, amelynek szerzője Aquinói Szent Tamás volt. Clichtoveus tehát a Szent László-ének szövegének és dallamának eredetét nagyjából úgy határozta meg, ahogy ez a legújabb időkig előttünk volt. A francia Nicolas Weisbein kutatásai nyomán, amelyek a Laudes crucis keletkezésére vonatkoznak, ezt a képet módosítanunk kell, ami a Szent László-sequentia szöveghagyományát is új megvilágításba helyezi .16 Weisbein az Orléans-i Szent Kereszt-katedrális egykorú káptalani nekrológjai alapján megállapította, hogy a Laudes crucis szerzője valójában Hugues d'Orléans dit le Primat (Orléans-i Hugó, akit Primas-nak is neveznek). 1086 táján született, és 1111-1113 között az Orléans-i székesegyház iskolájában magister scholarisként működött. A káptalan nekrológja előírta, hogy halála napján, szeptember 17-én Hugó mesterről emlékezzenek meg. Ű ugyan nem hagyott a jeles káptalanra a misemonda- táshoz szükséges pénzalapítványt; a káptalanra rótt kötelezettség indokolása egészen más: XV. Kai. COctobris] ... obiit Hugo, magister scholarum ... Iste Hugo edidit prosam Laudes Crucis. Hoc anniversarium nihil habet, hic Hugo tamen laudandus est, qui tam elegantem prosam compilavit. A világi szerelmes énekekkel hírnevet szerzett Orléans-i Hugónak rövidesen a jelzett 1113. esztendő után el kellett hagynia katedráját, és oda életében többet nem is tért vissza. Húsz-egynéhány éves volt akkor, és fiatalon szerezte - dallamával együtt - a világirodalom 176
