Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
Holl Béla: Jodocus Clichtoveus Elucidatoriuma és a magyarországi himnusköltészet európai recepciója
siti, vagyis minden sorban öt iambust és egy fél lábat helyez, és a fél lábnak fél spondeusnak kellene lennie; hibás sor esetében szerinte az emendálásnak ezt a képletét kell követnie. A felsorolt magyar eredetű verseknek mintegy a felénél megelégszik a rhytmica forma (Plebs fidelis), rhytmicae modulationis mensura (Novae laudis), rhytmicae consonantiae servat legem (Corde voce), vagy a multiformis rhytmicae compositionis species (Omnes una, Quem invisibiliter) általános meghatározással . A verstani leírást követi a himnuszok, vagy sequentiák általános jellemzése, és itt kerül sor a magyar szentek életének bemutatására. Forrása a breviáriumi viták mellett - amint ezt már Eckhardt Sándor megállapította -, a Legendae sanctorum regni Hungáriáé in Lombardica historia non contentae című kiadvány volt, amely először 1486 táján Strassburgban jelent meg. Clichtoveus ehhez is bizonyára hozzájuthatott Párizsban. Valószínűbb azonban, hogy Gosztonyi a negyedik, Velencében 1512-ben megjelent kiadást vitte magával, és az esztergomi szerkönyvekkel együtt ezt hagyta Clichtoveusnál.^ Erről a középkor végi magyar legendáriumról legutóbb Tárnái Andor megírta, hogy benne középkori irodalmi hagyományaink váltak irodalomtörténeti tradícióvá azzal az igénynyel, hogy "irodalmilag képviseljék az országot".^ Ezt a tételt jól példázzák az Elucidatorium magyar történelmet közlő, magyarázó részei. A magyar história elbeszélésében azonban Clichtoveus alkalmat keres a 16. század első évtizedeinek tükröztetésére is. Aktuális problémák bukkannak elő, például a hős Szent Lászlót idézve, himnuszának egy sora (Salve salus Hungarorum) eszébe juttatja a török veszedelmet és a hősiesen hadakozó kortárs magyarokat: Et nostra etiam tempestate Tureis efferatissimis (quos in vicina habent) formidabiles plane sunt: quod saepius adiutore Deo eorum exercitus profligarint, et contra inimicos Christi, vexilla crucis erigant interriti: collatisque signis manum saepius conserant cum illis, et in trepidam eos fugam convertant. A "párviadalmak" szemléletes leírása mögött akár szemtanú magyar elbeszélőt is sejthetnénk. Máskor viszont saját hazafiúi büszkeségét is felcsillantja. Emlegeti például a franciák "szentjét", Dinonysios Areo174
