Hubay Ilona: Missalia Hungarica. Régi magyar misekönyvek (Budapest, 1938)

I. A régi magyar misekonyvek nyomdászai

Másik változatában a kánont nagy kánontípussal nyomtatták és a Te Igitur... fametszetű kánon-T-vel kezdődik. Ez a rendkívül finom, régies rajzú iniciálé Izsák feláldozását ábrázolja s úgy hat, mintha egy Biblia pauperum-ból volna kimásolva.

Stuchs ebben az esztergomi misekönyvben alkalmazta az első fametszetű kánonképet (IV. tábla). Az 1490-es években Michael Wolgemut műhelye igen sok fametszőt alkalmazott és Stadlernek7 sikerült az egykorú nürnbergi könyvillusztrációban a mesternek és tanítványainak stílusát egymástól megkülönböztetni. Az esztergomi kánonkép megállapítása szerint ugyancsak a Wolgemut-iskola egyik tagjának, a „Meister des Horologium“-nak munkája. Ennek a fametszőnek rajzbeli készsége azonban meg sem közelíti mesterének tudását. A kánonképnek nincs szerkezeti egyensúlya, az alakok bizonytalanul állanak, mozdulataik szögletesek, a fény és árnyék pedig nem érezteti kellőképen a test anatómiáját. Bár ez a kánonkép nem tartozott a művészi értékű német fametszetek sorába, mégis visszhangra talált Velencében, ahol jól sikerült másolatát magyarországi misekönyvekben többízben is alkalmazták.8 Stuchs mégegyszer felhasználta a fadúcot egy krakkói missaléhoz (H 11285), amelyet Joannes Haller krakkói kiadó rendelt meg nála.

Az esztergomi misekönyv újabb kiadása már Theobald Feger budai könyvárus költségén készült és 1498 augusztus 25-én hagyta el Stuchs sajtóját. Ezt a nyolcadrétű misekönyvet úgynevezett breviariumtípussal nyomtatta, szövegét azonban, a lombard kezdőbetűk kivételével sem iniciálékkal, sem kánonképpel nem díszítette. Nyilván az ide-oda misézni járó papok számára készült.

BRÜNN.

CONRADUS STAHEL & MATHEUS PREINLEIN.

Theobald Feger budai könyvárus a Thuróczi-krónika nyomdászaival az esztergomi misekönyvet is kinyomatta. Az 1491 november 21-én megjelent missale végsoraiban, először és utoljára szólalt meg a brünni nyomda két társa, Conradus Stahel és Matheus Preinlein, hogy magukat büszkén „impres- sores veneti“-nek vallják. Stahel valóban dolgozott Velencében 1 és két magyar társával, Martinus de Szeidino-val és Andreas Corvus de Corona-val együtt nyomtatott olmützi Breviarium (GW 5414) egyengette Brünnbe az útját. Preinlein neve ezzel szemben egyetlen velencei nyomtatványon sem szerepel, lehet, hogy csak mint alkalmazott dolgozott egy ottani műhelyben. Nincs kizárva, hogy Erhard Ratdolt volt munkaadója, hiszen ismeretes, hogy a két „socius“, az ő megszűnő velencei nyomdájából származó betűkkel nyomtatott Brünnben.

Stahelék nyomdája mindössze három betűtípussal rendelkezett,2 két mis7 Id. m. 88, 119, 125, 11.

8 v. ö. XI. és XVI. tábl.

1 v. ö. Haebler, Deutsche Drucker 110—111, 296—297. 11.

2 V. ö. Haebler, Typenrepertorium, Ergaenzungsb. II. 19. 1.

13