Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

IV. 60 éve alapították a Ferences gimnáziumot

Dr. Farkas László államtitkár beszéde

Főtisztelendő Nuncius Úr, kedves diáktársaim!

Mélységes meghatottsággal és az alkalomhoz illő örömmel készültem erre a napra, azokra a régi élményekre gondolva, arra a régi iskolára, összeszorul a torkom. Szoktuk mondani: itt még a falakból is árad a tudomány, teszem hozzá, az emlékezés képei is. A múlt világnak képei, melyek felénk villantják sugaras fényeit, visszanyúlnak 1953 szeptemberére, amikor ide kerültünk. Az otthoni bizonytalanságból jöttünk, nem egy társam, én is, a politikai üldöztetésből. Úgy éltünk abban az időben, hogy összekészített csomaggal vártuk, hogy netán elvisznek bennünket. A szorongásból jöttünk ide, de nem tudtuk, hogy mi lesz velünk. Itt szeretet fogadott, és a nagyszerű és feledhetetlen paptanáraink. Hadd engedjek az emlékek csábításának és idézzek közülük néhány alakot én is, a hajdani kisdiák szemével, akik akkor voltunk. Hajdú Antal igazgató. Tudtuk róla, hogy gyóntatója volt sok halálraítéltnek, tiszteltük és csodáltuk őt, megszenvedett hitéért, amely erőt adott számára, éreztük személyiségében a lélek nagyságát. Somogyvári Hetény tanár úr. Apáink nemzedékének regényírója, a tragikus véget ért Somogyvári Gyula testvére volt, s maga is áldozatul esett a szörnyű erőszaknak, mint hallottuk, noha súgva, félve mondták abban az időben, a Gyorskocsi utcai vallató legények okozták mártírhalálát. Emlékezetemben él a megnyerő, magával ragadó hitszónok, a lánglelkű hittanár: Szántó Konrád tanár úr. Történész, lelkigyakorlataink vezetője, kézenfogó atyánk, aki eligazított a lélek rejtélyes ösvényein. Engedjék meg, hogy egy személyes élményt is mondjak Végvári Vazul prefektus úrról, aki 1956 viharos napjaiban együtt jött néhányunkkal Budapestre, ott búcsúztunk el tőle hosszú évtizedekre, halálra ítélte őt az a rendszer! Sokmindenről beszéltek már az előttem szólók, ezért módosítom az általam előkészítetteket: Társaim! Akkor még valóságosan, most már csak szívben-lélekben ferences diákok, mögöttük van az ifjúság, és én boldog vagyok, hogy önökkel, veletek együtt lehetek. 60 éves a gimnáziumunk!

Meghívónkon az áll jelmondatul, hogy nem magamnak, hanem mások hasznára éljek. Ha elolvasom, s üzenetére gondolok, mi mást mondhatok, minthogy de jó lenne mindig így cselekedni, de szeretnék mindig Assisi Szent Ferenc bölcsességében élni másokért. Amikor gimnáziumunkra emlékezem, tanáraink bölcsességére gondolok, újra érzem a sürgetést, szolgálni másokat, ezáltal gyakorolni a jót. S mi tagadás, lelkiismeretfurdalásom van, hiszen magam sem tettem meg sokszor mindent ennek érdekében. Ha mentséget keresek, természetesen számos kifogást találok. Nem kívánok azonban ezért könnyű feloldozást. Szeretném, ha mind több egyházi iskola segítené ebben az új, megváltozott rendszerben az átalakulást. Kevés olyan fórumot ismerek, amely többet segíthetne megújuló világunkban, mint az egyházi iskola. Meggyőződésből mondom ezt, nem újmódi divat szerint. Tapasztalhattuk, hogy a történelmi változások

198