Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
IV. 60 éve alapították a Ferences gimnáziumot
P. Reisz P. Pál OFM igazgató ünnepi beszéde Főtisztelendő Bíboros, Prímás, Érsek Úr! Főtisztelendő Nuncius Úr! Főtisztelendő Püspök Úr! Püspöki Helynök Urak! Kedves Vendégeink! Kedves Régi és Jelenlegi Kollégák! Régi Növendékek és Jelenlegi Tanulók! Rossz időben született ez az intézet. Rosszkor alapították a ferences gimnáziumot. A hatvanadik az első kerek évforduló, amit meg tudunk ünnepelni. Gondoljunk csak vissza: a 10 éves évforduló: a háború kitörése; a 20 éves: 1951; a 25 éves: 1956; a 30 éves 1961; az 50 éves: 1981. Ezek lettek volna a kerek dátumok. Ezekben az időkben aligha gondoltuk, és aligha gondolhattunk arra, hogy ilyen közösséget, ilyen együttest, ilyen találkozót létrehozhatunk. Mindegyik időpont olyan időszakra esett, amikor nem volt szabad és nem volt ajánlatos ünnepelni. Hála a Gondviselés különös kegyelmének, hogy ma ilyen szép számban lehetünk együtt. Mondhatom — különösen az első generációknak a tagjaival —, hogy nagyon régen vártunk már erre a testvéri és baráti találkozásra. Nem volt véletlen az — és talán elődeink már akkor megérezték valamit a jövőből —, hogy egy csodatevő szentre, Páduai Szent Antal közbenjárására bízták ezt az intézményt, akinek az alapítás évében éppen 700 éves égi születésnapját ünnepelte az egyház. Ezt a hagyományt akartuk követni, amikor 1986-ban befejeződött ennek a tornatermi szárnynak az építkezése is, és a bejárathoz ugyanennek a szentnek a szobrát készíttettük el Till Aran szobrászművésszel. Visszatekintve az elmúlt hatvan évre, komolyan számot kell vetnünk arról, hogy érdemes volt-e, értelme volt-e létrehozni ezt az iskolát? Tudta-e teljesíteni azt a feladatot, amelyet vállalt? Elvállalta, hogy értelmileg, érzelmileg fejlett, testileg egészséges, hazájukat szerető, keresztény állampolgárokat fog nevelni. A ferences rend számára atyai örökség a lelkipásztori szolgálat: az engedelmesség, a szegénység és a szent tisztaság példájával, de jó szóval és tanítással is az embereket a mi Urunk Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek követésére buzdítani. A gimnáziumi nevelés és oktatás ennek a lelkipásztori feladatnak a részét képezte és képezi ma is. Ugyancsak Szent Ferenc Atyánktól nyert örökség az, hogy hivatásunk elsősorban a szegényekhez, a hátrányos helyzetűekhez köt. így iskolánk különleges feladatának tekintette és tekinti azt, hogy a szegény sorból, a nagy családokból származó fiúk szellemi, lelki, vallási és fizikai kibontakozását szolgálja. És ha visszagondolunk a saját 194
