Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

III. A mindennapok szépsége

„Sok szépet és jót tapasztaltunk. A kollégium lényegéből adódik, hogy sok ember, rengeteg különböző természet él együtt. Meg kellett tanulnunk megérteni azokat, akik esetleg másként szemlélik a világot. Meg kellett küzdenünk a honvággyal is, de a Ferences Gimnázium második otthonunk lett. Néhányunknak már ideérkezésünk előtt eltökélt szándéka volt, hogy belép a rendbe, s ez a szándék a mai napig él.”

Második kérdésünk a változásokkal volt kapcsolatos.

Hogyan látjátok: Mi történt a Szovjetunióban az utóbbi években?

„A nyolcvanas évek közepén, mondhatjuk úgy, hogy erős elnyomás volt. Gyakran tették fel a kérdést: „Milyen kenyeret eszel?” — Ha oroszt, akkor beszélj oroszul!

'88-ban a KMKSZ (Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége) megalakulásával lényegileg módosult a helyzet; megjelentek a magyar kiírások, sorra alakultak KMKSZ- alapszervezetek.

A ferences testvérek áldozatos munkájának eredményeként beindulhatott a hitoktatás (hetente kétszer) és lehetővé vált a rendszeres (heti) szentmisehallgatás. Az iskolákban is engedélyezték a hitoktatást. Az életszínvonal alapjában véve nem változott, a fizetések az árakkal arányosan emelkedtek.

De hajózzunk más vizekre; Kárpátalja még ma is Ukrajna függvénye; a kérdés, hogy hogyan élik meg ezt az ott élő magyarok, ruszinok, ukránok, oroszok.

Vannak, akik szeretik a magyarokat, de vannak, akik a régi beidegződés alapján erősen megbélyegzik a magyarságot. Az arány kb. 50-50%, de ez, szerencsére, az utóbbi időben pozitív irányba tolódik el.

Súlyos gond, hogy a Magyarországon tanulók közül sokan nem térnek vissza, s ezzel épp azt teszik lehetetlenné, ami a legszükségesebb lenne, a magyarság kulturális életének fenntartását, ápolását és továbbfejlesztését.

A kommunista rendszer szándékos erkölcsi züllesztésének felszámolása ma a legfontosabb feladat. Például fontos volna megfékezni az utcán garázdálkodó fiatalokat, amire egyelőre a rossz közbiztonság képtelen.”

Ennek ellenére a kárpátaljai diákok vidámak, és az általános problémák ellenére szülőhazájuknak érzik ezt a kis „földdarabot”.

Végül lelkünkre kötötték, tegyük közzé, hogy minden segítőjüknek, de különösen Dávid és László atyának nagyon hálásak.

„A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned halnod kell. ”

168