Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
III. A mindennapok szépsége
ez több mint puszta „költői” szóhasználat, akkor benne a mindenséggel kiengesztclődött krisztusi embert kell látnunk és akkor mondanivalója lesz számunkra, az atomkorszak emberei, keresztényei számára. A modem ember úgy indul a világ meghódítására, mint az ellenség elleni háborúba. Szó sincs arról, hogy leértékeljük a tudomány és technika erőfeszítéseit, hogy valamiféle illetéktelen beavatkozásnak minősítsük a haladó emberiség küzdelmeit, de fel kell figyelnünk egy nagyon ritkán észrevett veszélyre. Van valami az agresszivitásból abban a magatartásban, ahogy az ember uralkodni akar a vjlágon. És ez nem a Teremtés könyvének szelleme. — A mai emberre jellemző egyfajta dualizmus, amely egyre mélyül. Az anyaggal kapcsolatban az eszmény a leigázás, az eszeveszett kihasználás, agresszivitás — az emberek egymás közötti kapcsolatában—viszont a -tisztelet ~az egyenlőségi alapon álló dialógus, & szeretet. Csakhogy az ember természet és anyag is, és így agresszivitása visszahat önmagára. Ez az agresszivitás a legszélsőségesebb magatartásformákban (sokszor ellentétesekben) nyilatkozik meg. Van úgy, hogy egyszerűen tagadja természetét, ösztöneit, tagadja anyagiságát és gnosztikus módon, az anyag megkerülésével akar kapcsolatba lépni embertársaival és Istennel. Ez a veszély egyre nő. Érdemes lenne ebből a szempontból tanulmányozni a most keletkező és buijánzó keresztény szektákat. Nincs-e bennük a világ, az anyag elvetése, vagyis nem tagadják-e, hogy „Jézus Krisztus testben jött el” (ÍJn 4,2), még akkor is, ha imáikban, vallásos szövegeikben állandóan rá hivatkoznak. — De az ellenkező formát is öltheti annak az embernek a magatartása, aki az anyaggal szemben agresszív. Maximálisan ki akaija élni, használni saját anyagi és biológiai erőit, ebben látva az élet kiteljesedését. A leigázó agresszivitás úgy is visszahat az emberre, hogy megrontja személyes kapcsolatait embertársaival és magával Istennel is, mert birtokba akarja őkpt wnniT ahelyett, hogy sajátos várakozásban a velük való találkozásra készülne. Az ember a világon való uralkodás parancsát a Biblia tanúsága szerint a bűn előtt kapta, és ennek mélységes értelme van. Csak az az ember uralhatja a világot, aki Isten barátja; és csak azt a világot uralhatja, mely még Paradicsomkert, vagyis még zavar nélkül tükrözi Isten szeretetét. — Igaz, Isten nem vonta vissza felszólítását, de annak értelme bizonyosan megváltozott, mert az ember is megváltozott. Ebben az Istentől való idegenség (ősbűn) állapotában az emberi önzés mindent megzavart. Igazában csak a ^kegyelem által meggyógyított ember- képes újra otthon lenni a világban úgy^ahxigyan-azt Isten akaija. Az ószövetségi étkezési törvényeknek a hívő keresztény ember számára mindmáig érvényben lévő teológiai mondanivalójuk van. Az ószövetségi ember nem ehetett, habzsolhatott mindenféle állat húsából, és a levágott állat vére Istent illette, aki az élet Ura. Ezek az étkezési korlátozások is mutatják, hogy az ember nem úgy ura a világnak, mint Isten. A világ végső értelme, végső összetartó erői, az élet és a halál nincs a kezében. A világmindenség nem áll az önző és Istentől elszakadt ember túlkapásainak szolgálatában. A világ Isten jóságát, igazságát és szépségét nyilatkoztatja ki, felszólítja az embert a Teremtő imádására, szeretetére. így tárult fel a világ a Poverello számára is. 136
