Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

A császári és királyi 26. gyalogezred

nal vegye fel az érintkezést velem, mielőtt döntene. Azonban senki se jött, csak később értesültem, hogy a főhadnagy közben már megsebesült. Előnyomulá­sunk közben felbukkant előttünk egy, a gabonában elrejtőzött csoport, de tűzparancsom kiadása után azonnal visszavonult. Világos volt, hogy a fennálló kö­rülmények között az ezred előtt álló feladat csak úgy valósítható meg, ha az ezred egy része magát expo­nálja, azaz feláldozza, hogy a másik részt lendületbe hozhassa, vagy legalábbis a birtokában levő állásait megtarthassa. Ennek felismerése után azon voltam, hogy a rendelkezésre álló erőkkel, a szomszédos rész­legekkel együttműködve az ellenséget visszaverjük. Ez nem sikerült, mivel a szomszédos egységek nem voltak eléggé előrevonhatok, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség erőit fékezzük és a különben elkerülhetetlen áttörést megakadályozzuk. Ellenállásunk eredménye, hogy én magam is fog­ságba kerültem. Ugyanis alig haladtunk előre, mikor századunkat oldalról és hátulról nyugat felöl kb. 500 lépés távolságból hirtelen erős géppuska- és gyalog­sági tűz fogadta. Azonnal tűzparancsot és beásást rendeltem el, hogy ebből az ideiglenes állásból a jobb­ról és balról 500-600 lépésnyire lemaradt szomszédos egységek csatlakozását biztosítsam. Mivel azonban az ellenség tűzereje e területet teljes egészében pásztáz­ta, újabb állásváltoztatást rendeltem el az erdőszegé­lyig. Erre az erdőcskére saját tüzérségünk 20 egyes lövést adott le, azután a tüzelést hirtelen abbahagyta. Amikor századunk az erdőszegélyen való gyülekezést épphogy befejezte, szemből és két oldalról rajtaütés- szerű támadás érte. A századot bekerítették és el­93

Next

/
Oldalképek
Tartalom