Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

porsót készíteni, vagy azokat szállítani. Mozgó háborúban hálát adtunk a jó Istennek, ha elesett társainkat föld alá tehettük. Aleksiniec Nw. alatt például már annyi időnk sem volt, hogy a kiásott és beszentelt sírban halottainkat be tudtuk volna földelni. Krutków Gaj mellett csak a második előnyomulás után temettük el a halottainkat. A Troscianiec-i temetőben pedig a mellém kirendelt munkásosztagi katonák elszaladtak az ellenség közeledtének láttára. Zwyzyn mellett is csak éjszaka lehetett a halottakat hátra hozni. Álló harcban pedig, eltekintve attól, hogy golyószórási területen dolgoztunk, azt soh'se tudtuk biztosan, hogy hol leszünk holnap. Ezekből az okokból kifolyólag mindig arra törekedtünk, hogy halottaink - a követelményeket szem előtt tartva, különösen pedig orvosi meghagyás után - minél hamarább legyenek eltemetve.

Az eltemetésnél mindig jelen voltam, egyrészt, hogy az egyházi szertartást elvégezzem, másrészt pedig, hogy az eltemetés rendjére ügyeljek. Más val- lásúakat, ha saját lelkészük nem volt, hasonlókép kikísértem, s így legalább jelenlétemmel igyekeztem bajtársunknak a végtiszteletet megadni. Temetésnél különben a segédkező katonákon kívül rendesen századbeli katonák is megjelentek, nemkülönben tisztek és orvosok is.

Érdekes dolog, hogy míg halott társunk nem volt eltemetve, addig mindenki őróla beszélt. Társai emlegették, hogy hogyan sebesült meg, vagy hogyan kellett volna magára vigyáznia, azt azonban senki sem említette, hogy holnapig közülök kit ér hasonló sors, ki fog feküdni társként a mostani mellett. Nem, az nem érdekelte őket, a sírt azt a halottak részére ké140