Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

az otthoniaktól való távoliét érzése lehangolttá tette őket. Amint azonban a lövészárokba kerültek, amint elegyedtek a bajtársak közé, eltűnt a szív gyengesé­ge, elmúlt a bánkódás s felváltotta azt az önzetlen, másokért való munkálkodás, harc és küzdelem. Ilyeneknek ismertem meg katonáinkat, az öreg népfölkelőket, a fiatal leventéket. Önzetlenül, aláza­tosan, türelmesen engedelmeskedtek nehéz, válsá­gos helyzetekben, harcban, rohamban, mindenütt. S honnét ered e kiválóságuk? Tisztán vallásosságukból, Istenbe vetett feltétlen bizalmukból, Krisztus ama pél­dájából, hogy nagyobb dolgot senki sem művel annál, mintha életét adja barátaiért. Ez volt alapja engedel­mességüknek, oka megelégedettségüknek s egyúttal legnagyobb fegyverük, hogy t. i. rábírták magukat arra, hogy másokért harcoljanak, vért és életet ál­dozzanak. 3. Az istentisztelettartás említésénél örvendete­sen kijelentem, hogy ezredparancsnokaink különös gondot fordítottak az istentisztelettartásra. Nemes gondolkodásukból azt vettem ki, hogy ezredparancs­nokaink meg voltak győződve arról, hogy katonáink kötelességüket csak úgy tudják teljesíteni s a hábo­rúval járó nehézségeket csak úgy tudják elviselni, ha folytonos szellemi, lelki, erkölcsi, hitbeli buzdításban részesülnek. Ennek megfelelően magam is arra töre­kedtem, hogy katonáink ezen igényének minél inkább megfeleljek. Vasárnap és ünnepnap rendesen két helyütt tar­tottunk istentiszteletet, felváltva más és más tarta­lékban lévő, vagy a lövészárokból összegyűjtött csa­134

Next

/
Oldalképek
Tartalom