Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

amelyre, mint igazi lelkipásztor és hű bajtárs adott alkalmat. A hosszú téli hónapok alatt a biztosító szol­gálatban és az állások erős kiépítésében az ezred tör­hetetlen és szívós kitartása a legnagyobb áldozato­kat követelte, de Zelényi úgy működött, mint lelkész, hogy közvetlen az első vonal mögött lakott és dacára gyenge egészségének és szervezetének, lemondással teli életét nemcsak megosztotta katonáival, hanem ebben mindenki előtt járva, vigasztalással, biztatás­sal és a szentségek kiszolgáltatásával ébresztette fel a kedélyeket és lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a harci kedvet mindig fenntartsa és erősítse. Eshetett az eső, dühönghetett a hóvihar vagy al- hatta legédesebb álmát, de felkelt, azonnal ment és ott volt a haldokló mellett, aki a sok szenvedés után tiszta lélekkel akart a Hadúr előtt megjelenni. A leg­nagyobb hidegben is levett kalappal, teljes szertartás­sal temetett el minden elesett hőst és gondoskodott róla, hogy annak szép fejfája, gondozott virágos sírja, az összeseknek pedig bekerített, rendezett temetője legyen. A legkisebb csapat részére is maga tartott is­tentiszteletet a lövészárokban és mintaszerűek voltak húsvéti ájtatosságai, amelyekben az emberi képesség határain is túlment, hogy minden egyes ember része­süljön a húsvéti szent ünnepek kegyelmeiben. 1916 nyarán, mikor az ezred véres és áldozatteljes harcait vívta a Szereth folyó mentén, mutatta meg legnagyobb értékét. Nagyszámú sebesült és erkölcsi­leg már megtört emberek voltak itt, akiknek odaadás­sal állott szolgálatára és akiknek magát teljesen át­adta, mint keresztény és mint ember is. Bámulatosan 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom