Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

„Nem kívánom, hogy mindenki olyan vékony legyen, mint én — mondta György barát a kolostorház lakóinak —, de azt elvárom, hogy valamennyi testvérem le tudjon hajolni a veteményeskertben a gazhoz. Mostantól kezdve mi végezzük ezt a munkát.” Morgás és furcsállás támadt erre. A szerzetesek kezdetben mindenfélével próbálkoztak: „Istenhez nem lehajolni kell, hanem fölemelkedni hozzá.” György barát elnevette magát a renyhe, izzad- ságos szellemi próbálkozáson: „Majd ha meghalsz, testvérem, akkor fölemelkedhetsz, de amíg itt vagy, tudomásul kell venned a föld nehézkedési törvényét. Istenről egyébként csak mi gondoljuk, hogy lent vagy fönt van-e.”

Hidegen hagyta a szofisztikus bölcselkedés. „Keressétek Istent nyugodtan a petrezselyem között, ott is megtaláljátok.”

Néhányan emlékeztek még rá, amikor megkezdte újoncévét. „Na, ez sem marad itt sokáig”, gondolták, mert hiányzott belőle a lassú, szelíd mozgás, az önakarat egyszerű föladása, amivel szerették azonosítani a szerzetest.

Fiatalkorától megszokta az uniformizált életet, de hogy ilyen merev kategóriák szerint ítéljék meg őt, soha nem gondolta volna. S ezek az ítéletek nagyon egyszerűek voltak, többnyire butaságból táplálkoztak. Szeretett például kissé előrehajolni, nemcsak járás közben, de álltában és ülés közben is. Ebből aztán azt gondolták, púpos vagy másféle nyomorékság gyötri. Valaki azt kérdezte: milyen ember lehet az ilyen, akinek előreugrik a haja és lapátfogai vannak? S ebből az anatómiai tényből mélyreható, György barát személyiségére nézve korántsem előnyös szellemi és lelki következtetésre jutottak. Valaki még azt is megkockáztatta vele kapcsolatban: „Óvakodjunk a természet által megjelölt embertől.”

„Hát, ha így, ezt kell megszoknom” — gondolta a sajóládi házfőnök. Eddig ő függött másoktól, mindig neki parancsoltak, most meg a gondjaira bízták a kolostort és a benne élő szerzeteseket. „Mert az épület még hagyján, igaz, elhanyagolták, de követ rakni, falat építeni még mindig könnyebb, mint az embereket igazgatni.”

Szerényen rendezte be a celláját. Kevés könyvet tartott, azt mondogatta, ha túl sok írás veszi körül az embert, hajlamos a gondolatait és érzéseit kiszolgáltatni azoknak. Valamelyikben mindig talál igazolást a maga számára. Közben észre sem veszi, hogy már-a 93 K-