Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Boldog Özséb: Sziklák alatt
Özséb kényelmesen heverészett. Élvezte a madarak hangját és látványát, nézte a felhők vonulását. Egyszerűség. „Nincs semmi titok a világban, minden olyan egyszerű: önmaga kifejezésére törekszik. De vajon mi miért nem vagyunk olyan egyértelműek, mint ez a fa, vagy a kérgét fejtő harkály? Vagy mint a felhők fölöttem és a fű alattam?” Egy fűszálon katicabogár mászott fölfelé. „Mi indít erre téged? Vékony, fekete lábaiddal hogyan haladsz a teljesség felé?” „S hogyan haladok én...?” - Özséb hátára vetette a zsákját, rántott egyet a szíján, nem érezte negyvenhárom esztendejének súlyát, dudorászott, és egyszerű volt minden. Egyre többen imádkoztak vele. Ismerték Özséb testvér beosztását, hol áll a nap, amikor letérdel a fehér sziklák alatt. Imája nélkülözte a szavakat. „Mint az atyák a sivatagban, olyanok vagyunk.” Társainak elmesélte Remete Szent Pál életét, találkozását Remete Szent Antallal. „Már az ősi időkben ezrek és ezrek keresték ezt az életformát az egyiptomi sivatagban. Sokan menekülésnek látták az életüket. Divatos magyarázat volt ez arra, amit nem értettek.” Hányszor akarták rajta is számon kérni a korszerű gondolkodást? Csakhogy mit jelent a korszerűség? Megfelelni a kor szellemének. De ki állíthatja, hogy a korszellem hordozza az igazságra való készséget? „Istenem, miért gondoljuk jobbnak, igazabbnak — tehát hozzád méltóbbnak ami időben közelebb áll hozzánk?” A testvérek illedelmesen, hogy ne zavarják a másikat, visszatértek szálláshelyükre: ki a barlangba, mások a földbe mélyített verembe. Vastag ágakat helyeztek a mélyedések fölé, majd egyre vékonyabbakkal fedték le, végül földet, avart és mohát borítottak rá. Megvédte őket a hidegtől és a fagytól. Aligha vágyakoztak rendkívüli megpróbáltatásokra. Nem hiányzott semmi. Özséb testvér járta az erdőt, felkereste a többieket, akik távolabb laktak, s nem tudtak mindennap részt venni a közös imán. Megenyhült az idő, majd újra hidegre fordult. Özséb körbetekintett a testvéreken, s úgy érezte — érezte? kevés; tudta?, az is kevés —, megértettek valamit abból, amit mondott nekik.-ä 67 K-